Gábor György: Ecce vicit leo de tribu Juda! Íme, győzött az oroszlán Juda törzséből! (Jelenések 5,5)

Félájult módon, őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel csodálom és hajtom meg a fejem a magyar politikai és társadalmi közélet résztvevőinek, szereplőinek és ágenseinek heroikus bátorsága, rettentő kurázsija, a hatalommal szemben semmilyen gyáva megalkuvást, ócska kompromisszumot, nyúlszívű elvtelenséget vagy számító behódolást nem ismerő, nyílt és egyenes kiállása előtt. Írta közösségi oldalán Gábor György filozófus.

Most például Köves Slomó halálmegvető vakmerőségét, daliás elszántságát és vitézlő rettenthetetlenségét bálványozom,

magasztalom, tömjénezem és énekelem meg. Köves Slomó embert próbáló önmérsékletről téve tanúbizonyságot, higgadt önuralommal és hidegvérű önfegyelemmel megvárta, amíg a magyar kormány minden tagja, továbbá a kormánytagok titkárnői és sofőrjei egymást túllicitálva elítélik Michael Roth német külügyi államtitkárt, aki holmi magyarországi antiszemitizmusról volt képes delirálni, amiért aztán – teljes joggal – meg is kapta a magáét, hogy elszántan és szélsőségesen magyarellenes, a Soros által organizált és üzemeltetett háttérhatalom marionettfigurája, tetszenek tudni, Soros, aki ócska kis pénzspekuláns, és aki, mint az összes hozzá hasonló, szereti a kamatot (special thanks to Orbán Viktor), s amúgy is lesz szíves a saját portája előtt sepregetni. Mindjárt ezt követően Köves Slomó is szólásra emelkedett, Juda hős oroszlánja, s sietve, senki másra már nem várva, maga is elbődült, hogy itten vannak olyan külföldi politikusok, akik Magyarországgal szemben politikai bunkósbotként emlegetik az antiszemitizmust, pedig dehogy, egyáltalán nem, még csak az kellene, de szerencsére – áldassék a neve a magyar kormánynak és kormányfőjének – ilyen emitt nincs, csak Nyugaton, de az már elvesztette vonzerejét Orbán Viktor szemében, következésképp, s a szabad akarat tételéből kiindulva Köves Slomó szemében úgyszintén.

Köves Slomónak igaza van, ez nem vitás.

Csak valahol ottfelejthette a seprűjét, így a saját portája sepregetés híján kissé szutykos maradt. Ugyanis az idei állami ünnepeken, március 15-én és augusztus 20-án csak úgy repkedtek a Kossuth-díjak, a Tisztikeresztek és a Középkeresztek olyanoknak, akik nemhogy a bunkósbotra, de egy kis cirokseprűre sem szolgáltak rá. Hiszen például a legnagyobb állami dicsfény övezhette Dörner Györgyöt, szép emlékezetű MIÉP-aktivistát, Csurka jó barátját, különféle irredenta kazetták és egyéb hanghordozók állandó előadóművészét, aki – emlékezhetünk – értesülvén a Saul fia Oscar-díjáról, önfeledt örömének azonmód olyképp adott hangot, miszerint „reményemet fejezem ki, hogy (Nemes Jeles László) következő filmje a Pozsonyi csatáról fog szólni”, bizonyára arra gondolva, hogy a közelmúltban (907 júliusában) lezajlott, s elsöprő magyar győzelemmel végződött csata bajor és keleti frank túlélőinek, a túlélők leszármazottainak traumája, valamint az egész korabeli civilizált világ súlyos megrázkódtatása megköveteli az esemény emlékezetének életben tartását.

Aztán még márciusban hódolt a teljes magyar állami vezetés az előtt a Bíró Zoltán előtt,

aki annak idején kissé ráspolyos véleményével fejtette ki álláspontját a filozófusok elleni mocskos, ótvaros és hazug támadáskor, midőn a legeslegmagasabb politikai szintről megérkezett kilövési engedélyt követően az átfogó támadásba lendülő kormánypárti bérsajtó által aljas módon megrágalmazott, ám a vádakat visszautasítani merészelő és igazukért bírósághoz forduló filozófusokról a filoszemitizmusát alig-alig visszatartani képes Bíró Zoltán ezekkel az amúgy magyar irodalomtörténészhez méltó veretes és stilárisan makulátlan sorokkal emlékezett meg: „Sajnos, errefelé az is így van, hogy miközben magyarázkodnak, egyúttal támadnak, vádolnak és rágalmaznak is. Teszik ezt a jól ismert és megszokott módon, mintegy rutinból is, hiszen ők többségükben zsidók, tehát antiszemita támadás áldozatai, azon kívül filozófusok is, tehát aljas, filozófusok, kivételes gondolkodók elleni támadásról is szó van, vagyis politikai támadásról a felsőbbrendűek ellen.”

És persze itt van az állambiztonság által 1990 előtt beszervezett, s hálózati személyként nyilvántartott Raffay Ernő,

aki besúgói tevékenységét élénk filoszemitizmusra váltva át ugyancsak augusztus 20-án kapta meg ezért a mélyen hálás legfőbb állami vezetés részéről a Magyar Érdemrend tisztikeresztjében manifesztálódó megérdemelt jutalmát. Akkor most álljon itt Köves Slomó kedvéért egy kis szöveggyűjtemény a frissen díjazott Raffay Ernőtől: 1. A kiegyezést követően „bejött egy migráns csapat, fölszaporodott, és kitúrt bennünket a pozíciókból a tudományban, az iskolában, az akadémiában, az egyetemen, a bankvilágban, a földbirtokban, a szakmákban, íme a tanulság emberek”. 2. „Az 1895-ös törvény óta az izraelita vallás az ugyanolyan történelmi vallásfelekezetnek számít Magyarországon, mint a római katolikus, meg az evangélikus, a református, meg az unitárius. Nagyon érdekes ez.” 3. „A zsidó migránsok letelepednek, álláshoz jutnak… A zsidóság bizony nagyon korán tért foglalt, és ha ezek, úgy nézzük, migránsok voltak… a második, harmadik generációs, és ahogy a németországi muszlimoknak esze ágában sincs a németségbe beolvadni, még kulturálisan se, meg vallásilag se… pontosan ez történik Magyarországon is.” 4. „1920-as adatot találtam: az újságírók 34%-a zsidó nemzetiségű… Ez a budapesti zsidó sajtó. Mintha csak ma lenne. Nem véletlen, hogy a Fidesz most megcsinálta a maga nagyon kemény sajtóbirodalmát. És gyalázzák az egész világon. Hát persze, mert tőlük vette el. Csak ezt soha senki semmikor nem mondja ki.” 5. „Kárpátalján a huszadik század elején a lakosság harminc százaléka zsidó volt. Ez nagyon durva! Ez nagyon durva! A románoknak kellett hétszáz év. A zsidónak nem kellett száz év. Értik ezt? Nagyon nagyon agresszív elzsidósodás volt.” 6. „1991-ben, amikor a hadseregben a tábori lelkészeti szolgálatot létrehoztuk, akkor hát én nem javasoltam, hogy legyen zsidó rabbi is tábori lelkész (ekkor Raffay Ernő az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának politikai államtitkára). Egy Frölich Róbert nevű rabbi lett az első tábori lelkész, a Für Lajos miniszter úr azonban azt mondta, hogy legyenek már, ne érje szó a ház elejét, és akkor lettek.” 7. „Egy idő után a zsidó migránsok letelepednek, házat szereznek, kereskednek, álláshoz jutnak, a népszámláláson magyar anyanyelvűeknek kezdik magukat vallani. Izraelita vallású, magyar anyanyelvű, ez egy érdekes dolog… 100 emberből 77 magyar, ez elég jó magyarosodás, csak mit is mond Széchenyi István gróf? Ne azt nézzed, hogy ki tanulja meg úgy, ahogy a magyar nyelvet, hanem azt nézzed, hogy ki dolgozik szívből a hazáért. Na, itt van a kutya lényege elásva.” 8. „A történelem tényleg ismétli magát. Ha beengedjük a migránsokat, mert liberálisok vagyunk, akkor az lesz a következménye, hogy kivernek bennünket a vagyonunkból, a pozíciókból, mindenhonnan. Ez egy nagyon érdekes dolog. Tudom, hogy ez antiszemitának tűnik, amit most mondok, de ez a tény”.

Hát, imigyen szóla a nagyszerű Raffay, s miután magas állami kitüntetésben részesült, a hatalom láthatóan azonosul nézeteivel.

Köves rabbi viszont alighanem elveszítette a cirokseprűjét, azért nem sepregetett hazai tájakon. Ha gondolja, jutányos áron kaphat tőlem egy seprűt, ami, ha hajlandó használni, igen hamar leamortizálódhat. Kiváltképp, ha a nemzetközi szakirodalmat tanulmányozva eljut annak felismeréséig, hogy az antiszemitizmus nem pusztán gyűlölet-bűncselekmény, amely erőszakhoz vezet, hanem a politikai retorikában is rendre megjelenő mozgósító elem, amelynek mentális hatásfoka olykor erősebb és fájóbb lehet, mint akár egy nyolc napon túl gyógyuló sérülés. És próbálja azt is elképzelni Köves rabbi, hogy egy olyan országban, ahol 1990-ig az érintettek jelentős része még a „zs” betűt sem merte nyilvánosan kimondani, ott ma sem lesz statisztikai adat vagy rendőrségi eljárás része egy kemény utcai zsidózás, vagy egy aljas politikusi megszólalás, amelyet az internet népe játszi könnyedséggel képes a maga kedvére, örömére és kielégülésére dekódolni.
Ugyanott cirokseprű eladó!

Kapcsolódó