Blogbazár
Gábor György: éljen és virágozzék a digitális diktatúra!
Ma nagyot ment a parlament. Egyrészt megszavazták azt a törvényt, amely a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak lehetővé teszi, hogy az összes állami nyilvántartásra rálátva korlátlan megfigyelés alatt tarthassa a legszenzitívebb személyes adatainkat, legyenek azok betegjogi, társadalombiztosítási, vagy adóügyi vonatkozásúak.

Vagyis a mostaninál is szabadabban figyelhessenek meg minket,
tokkal-vonóval, felhőbe küldött adatainkkal. Ebbe tehát minden további nélkül beleláthatnak. Éljen és virágozzék a digitális diktatúra!
Aztán azt is megszavazták, hogy mostantól minden további nélkül beleláthatnak az alsónadrágunkba és a bugyinkba,
hogy aztán majd ők döntsék el, ki a férfi és ki a nő, az érintetteket pedig ellehetetlenítve a legalapvetőbb emberi joguktól. A törvényt beterjesztő Semjénnek és annak a további 132 bátor embernek javasolnám, ha szokásuk lenne az olvasás, hogy egyszer próbálják kibetűzni Michel Foucault prezentációjában annak az 1868-ban Párizsban öngyilkosságot elkövetett hermafroditának a történetét, amely „Herculine Barbin, más néven Alexina B.” címen magyarul is olvasható (Jószöveg Műhely Kiadó, Bp. 1997.) Habár mégse olvassák el, kár beléjük!
Aztán azt is megszavazták, hogy az adatainkba beleláthatnak,
nézhetik az elvtársak a betegségeinket, az adózásainkat, mindent, mit óhajtanak, továbbá matathatnak a fehérneműinkben, viszont mi nem láthatunk bele a mi pénzünkből vagy inkább a mi hiteleinkből kínai közvetítéssel épülő Budapest – Belgrád vasútvonal ocsmányságaiba, 10 év titok, mint Paks II is (érdekes, ugye, hogy a legnagyobb állami lekötöttség az oroszoké és a kínaiaké?) Szóval nekünk nem lehetnek titkaink előttük, nekik viszont szinte csak titkaik vannak előttünk. Nekik, akik a mi alkalmazottaink, a szolgáink, a minisztereink, ugyebár.
Orbán sokat tanul a barátaitól
Biztos vagyok abban, hogy hamarosan bevezetik – ha még nem vezették volna be – a kínai pontozásos rendszert, ahol bel- és kültéri kamerákkal és a mobilokon keresztül épült ki az a megfigyelési rendszer, amely alapján pontokat adnak és pontokat vonnak el az emberektől: jó viselkedés esetén plusz pontok járnak, rossz viselkedés esetén mínusz pontok, értékelve az illető szokásait, magatartását, erkölcsét, viselkedését, reakcióit és lojalitását. Az állampolgárok kormányzati-hatósági megfigyelését befolyásolják a szülők, rokonok, barátok, kollégák viselkedése. Ha megfelelő az értékelés, hozzájuthat az illető a legjobb egyetemi képzésekhez, állásokhoz, utazásokon vehet részt, stb., ha viszont rossz a megítélés, a fentiekről nem is álmodhat a honfiú és honleány.
És a megítélés örökölhető!
Én jó ideje gyűjtöm a rossz pontokat (tudnék mesélni, fogok is!), s most újabb fekete pontokat szereztem ezzel a poszttal. De vigyázz, kedves olvasó, te is, ha elolvastad a fenti sorokat.
Ha pedig lájkolod, ne számíts semmi jóra!
Szerző
Friss
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért