És most kezdődik. Vagy kezdődne. Vagy kezdődhetne. Ugyanis a nyertes ellenzéki polgármestereknek és csapataiknak most kellene szépen, komótosan kiborítani a fiókokat, a szekrényeket, az irattartókat, a dossziékat, mindent, az utolsó szögig.
A Borkai-ügy
(és nem a jachton történtekre gondolok, hanem a maffiahálózatra, például a semmiért felvásárolt, majd az Audinak jó pénzért eladott szántóföldekre stb.) épp erre figyelmeztet. Ezt kellene most mindenhol végigpörgetni, okosan, jogszerűen, transzparens módon és eltökélten.
Nagyvonalúan, de nem elvtelenül, s nem azt bizonygatva, hogy „mi” mások vagyunk, s kegyelemtől duzzadó lélekkel engedjük futni a megtévedt honfitársainkat.
Csakhogy!
Lesz-e ehhez elég erő, szándék és akarat? Lesz-e ehhez elég politikai támogatás, lesz-e ehhez elég társadalmi igény, és lehet-e számítani a maradék független média részéről kellő kurázsira ahhoz, hogy a szándék sikerre vezessen a gyakorlatilag korlátlan politikai és gazdasági hatalmat élvező Fidesszel, fiók-ügyészségével, fiók-rendőrségévél, a Fidesz csecsein csüngő megannyi rokonnal, baráttal, holdudvari ki- és eltartott személlyel, a feudális dzsentri-viszonyokkal, s a mindenre képes és mindent behálózó Fidesz-maffianetworkkel szemben, s megtegyék a győztesek azt, amit meg kell tenniük: az évtizedek óta megszokottan infantilizált következmény nélküliség és operettes kisikálás-kisuvickolás helyett végre komolyan venni, hogy semmi sincs következmények nélkül.
Arról nem is beszélve,
hogy mindez meghatározó élménye lehetne egy régóta, mondjuk másfél évszázada várt, s talán valamikor bekövetkező mentális rendszerváltásnak is.