Bocs, ez kissé csapongós lesz. A lényeg az, hogy 1983-at írtunk. A Pest Megyei Hírlapnál dolgoztam akkoriban, fényképészetileg. A Corvin áruháztól légvonalban nagyjából másfél méterre.


Fontos elvtárs felesége

Tudnivaló, hogy a mi főszerkesztőnk az akkori belkereskedelmi miniszter felesége volt. Dr. Sághy Vilmosnak hívták, de alapvetően „Vilikém” néven ismertük. Elmondható, hogy minden szempontból talpig úriember volt. (Nekünk fogalmunk sem volt, hogy miképpen vehette feleségül a kevéssé intellektuális (most finom voltam?) gépírónőt, aki utóbb amerikai típusú karriert futott be a lapnál.)

Hetente párszor „Vilikém” a nagy fekete Mercedes autóval, sofőröstül eljött az asszonyért, de a mindennapos baleset – úszott az újság – miatt általában nagyon ráért. Ilyenkor átcsámborgott az áruházba. Ott persze minden kis- és középvezető, a főnökig bezárólag előre tudta, melyik nap ügyeletes főszerkesztő Sághyné. Akkor senki nem mert hazamenni, hiszen tudták, hogy olyankor náluk maga a belkereskedelmi miniszter kóvályog. Zabszem rulez.

„Vilikém” becsületére legyen mondva,

soha, semmibe nem kötött bele, csak nézelődött, jött, ment. Többek között a ruhaosztályon is, ahol édesanyám gyermekkori barátnéja dolgozott. Általában ott vásároltunk, mert Inci néni (nyugtassa a kereskedők istene!) mindig szólt, ha volt „valami”. Berakom leértékelésbe – üzente anyámnak, mi meg „pont jókor” érkeztünk.

És jött a kabát! – Irénkém, holnap gyere! (mondta a másik Irénke néni anyámnak egy este becsöngetvén.) Jugoszláv kabátok érkeznek. Sokzsebes, irhabélelt, miegymás. Pont jó lesz a gyereknek – aki én voltam, huszonévesen. A kabát – inkább tán dzseki – szuper. Összesen 13 zsebe volt, kapucnija, lényegében mindene, csak épp a híreket nem mondta be. Lesárgult, aki látta.

A Corvin áruházba kettő ilyen jugoszláv darab érkezett. Inci néni a másikat is barátilag értékesítette a pult alól – nb.: ez egy régi kifejezés, a mai fiatalok nemigen értik. A kabát párját Tollner elvtárs vette meg, a Budai Parkerdő akkori igazgatója, a nagy protokollvadászatok főispánja.

Kádár elvtárs vadászata

Történt pedig, hogy pár nappal később Kádár elvtárs elvadászta magát és meglátta Tollner elvtárson a kabátot. (A párbeszéd képzeletbeli.)

  • Tollner elvtárs, jó a kabátod, hol vetted?
  • Kádár elvtárs, bokázlak alássan, a Corvin áruházban. Jugoszláv import.
  • Köll nekem is.

Másnap két kormányőr jelent meg a Corvinban, Inci néni előtt.

  • Olyan kabát kell, amit a Tollner elvtárs is vett itt a múltkor!
  • Nincs.
  • Tudjuk, hogy kettő érkezett, ki vette meg a másikat?
  • Nem tudom.
  • Ne szórakozzon velünk, tudjuk, hogy a Tollner elvtárs is pult alól kapta, akkor a másik is.
  • Nem.
  • De igen.
  • De nem.
  • Azonnal mondja meg, ki vette meg.
  • Nem tudom.

Aznap este Inci néni becsöngetett.

– Irénkém – mondta anyámnak –, Jenő most pár napig ne hordja azt kabátot, tudod, mert a rendőrök keresik.

Kádár elvtárs kabátját majdnem húsz évig hordtam. Utána odaadtam a falu bolondjának tartott, de gyönyörűen aranyszívű Gyurikának. Ha most kell a TEK-nek, tőle elkérhetik.

 

megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét