Valami megmozdult december óta a magyar közéletben. A rabszolgatörvény elfogadása körüli botrányos jelenetek, az ellenzék "tökös" kiállása, elindított egy olyan mozgalmat, amely, ha kitart az önkormányzati...
Birnbaum egyébként lényegében semmi újat nem mondott. Márpedig ha eddig nem volt botrány abból, amit az Orbán-társaság művel, most e nyilatkozat után miért is lenne…
Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója ma ünnepli 76. születésnapját. A Városi Kurír az alábbi interjú szemlével kíván a művésznek további sikeres életet. Legutóbb...
Hodász András katolikus pap, egyike azoknak az egyházi embereknek, akik nyíltan megszólalnak közéleti kérdésekben, akik felemelik szavukat az igazságtalanság, az embertelenség ellen. Még decemberben részt vett...
A Városi Kurír pontosan múlt péntek, a nyugdíj botrány óta követi nyomon egy nyugdíjas újságíró kollégája levélváltását Fónagy János államtitkárral. Eddig a leveleket szó szerint közöltük,...
Varázslatos „gyöngyszem" jelent meg a mai Délmagyaroszágban. Azt már régóta látjuk, olvassuk, hogy a kormányzati kézbe került Csongrád megyei napilap minden lehetséges eszközzel támadja a város...
George Birnbaum lerántotta a leplet: először beszélt arról, hogyan dolgozták ki a Soros György elleni kampányt a Fidesz számára.
Csaba Lászlóval, a CEU és a Corvinus Egyetem professzorával az Élet és Irodalom legújabb számában jelent meg interjú. A közgazdász egykor - még a "hőskorban"--Orbán tanácsadója...
Földes László, azaz Hobó a magyar zenei élet meghatározó alakja, generációk nőttek fel a dalain. Hobóval a hvg.hu készített interjút, amely érintette - sok minden más...