Sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a Bujtor Filmfesztivál augusztus 18. és 21. között Balatonszemesen, ahol többek között veteránautós felvonulás, retro utcabál és makettkiállítás is lesz.
A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm.
A kánikula is lehet sólet - barát, csak kicsit másként.
A Margitszigeti Atlétikai Centrum füvén üldögélve mozizhat ingyenesen a közönség Budapesten keddtől augusztus 14-ig. A Mozisziget idei sorozata spanyol, osztrák, lengyel, észt, cseh, francia és finn...
Szegedi szülőházán felavatták Agárdy Gábor emléktábláját a színművész születésének centenáriuma alkalmából kedden.
Andrassew Iván amolyan jó lelkű, hatalmas mackó volt, aki mindig, minden körülmények között az elesettek oldalára állt. Zseniális tollú zsurnaliszta volt, aki az internet hőskorában felismerte...
Saját bevallása szerint a nemrég Makón Páger-díjjal kitüntetett Szacsvay László azért fordult a színművészet felé, mert rájött, hogy egy-egy szép vers elmondásával könnyebben felkeltheti a szebbik...
Az Orbán-rezsim négy évvel ezelőtt fanfárral avatta Ukrajnában, Beregszászon Fedák Sári szobrát. Orbán felesége, Lévai Anikó is ott volt. Akik véletlenül nem tudnák Fedák Sári, operett-énekesnő,...
Két év kényszerű kihagyás után idén augusztus 25-28. között újra megrendezik Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen.