Kerítésen innen
Gréczy pert nyert, a Pesti Srácok romokban? Nem valószínű!
Emlékeznek még a kormánysajtó-őrületre, amivel Gréczy Zsoltot járatták le? A DK szóvivője lemondott mandátumáról, hátralépett és a bíróságon kereste igazát.
Per per hátán
Az Origo és a Lokál után a Pesti Srácok nevű portált másodfokon is elmarasztalta a bíróság, mert valótlan állításokat fogalmaztak meg Gréczy Zsoltról. Mindhárom sajtótermék egy „hírforrásból” dolgozhatott, amiben az a szomorú, hogy a 2019-ben csúcsra járatott mocskolódás megmarad a fejekben, míg a hazugság tényét kimondó bírósági döntés minuszos bejegyzésként elfelejtődik.
Ítélet
„A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete helyreigazításra kötelezi a Pesti Srácok szerkesztőségét a 2019. december 13. napján megjelent
„Megszólal a Mi Hazánk munkatársnője, akit hetek óta zaklat levakarhatatlanul Gréczy Zsolt (PS-video-frissítve)”
című cikk kapcsán. A tárgyalás során kiderült, hogy
a DK országgyűlési képviselőjét nyilvánosan megvádoló országgyűlési alkalmazott, Palányi Nóra eltagadta, hogy ő kezdeményezett kapcsolatfelvételt Gréczy Zsolttal, és sem ő, sem a Fidesz-közeli médiatermék nem tudta bizonyítani a zaklatás tényét.
Korábbi állításaiba Palányi többször belezavarodott,
volt amelyikre azt mondta, lehet, hogy rosszul emlékezett. A másodfokú bíróság ítélete szerint a két fél közötti, alig pár napos levelezés kapcsán
„a felperes üzeneteit, magatartását a szó köznapi értelmében véve, okszerűen zaklatásnak minősíteni nem lehet. Az alperesi írás szerinti szexuális jellegű zaklatásként való ábrázolás, leírás pedig egyértelműen valótlan tények híresztelésének minősül.”
A hazugság lelepleződött, az ítélet ellen már nincs fellebbezési lehetőség.”
https://www.facebook.com/greczy.zsolt/posts/10207918422435792
Ki fizeti a költségeket?
Mert ugye nincs ingyen semmi! Ne legyen kétsége senkinek, a nagy közösből perkálnak, vagyis Ön, meg Ön, meg mi mindannyian a zsebünkbe nyúltunk a link információkat közlő portálok helyett.
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen