Connect with us

Kerítésen innen

Gulyás Gergely váratlanul tervezett műtéte….

Gulyás Gergely váratlanul tervezett műtéte....
Megosztás

Először is: jobbulást kívánunk Gulyás Gergelynek, hiszen minden lábadozónak jól esik, ha gondolnak rá, méghozzá pozitív értelemben. Másodszor: meg kell hagyni, remek időzítéssel vonult kórházba, majd távozott otthonába (?), már ami Magyar Péter megjelenésének és állításainak tükrébe.

Hogy volt?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint egy héttel ezelőtt elhagyta a kórházat, műtétet követő felépülése jól halad

– közölte a Miniszterelnökség március 13-án. Hozzátették,

a miniszter otthonról már legfontosabb hivatali feladatait ellátja, de a rehabilitációja még legalább két hetet vesz igénybe, így közszereplést csak húsvét után vállal.

Ahogy a hvg.hu beszámolt róla,

Gulyás Gergely februárban váratlanul kórházba került, majd február 25-én megműtötték, de a kormányzat egészen eddig semmit sem árult el az állapotáról. Információk szerint a Honvédkórházban kapott az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátást.

Távollétében Panyi Miklós államtitkár helyettesítette, kormányinfót viszont nem tartottak a kórházba kerülése óta.

Csak úgy….

Magyar Péter többek között arról beszélt, a kormány már fél évvel az ügyészségi gyanúsítás előtt tudott a Völner-ügyről. Az ATV Start című reggeli műsorban azt mondta,

a korábbi igazságügyi államtitkár, Völner Pál tudott arról is, hogy megfigyelik, mert a kormány figyelmeztette őt erre.

Erről Magyar Péternek – állítása szerint – első kézből van értesülése,

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől és Varga Judittól, a volt feleségétől, aki akkor még igazságügyi miniszter volt az Orbán-kormányban.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy ezt dokumentummal tudja-e bizonyítani, Magyar Péter úgy válaszolt,

van bizonyítéka, ez pedig nem vezethet máshova, mint a kormány lemondásához.

Szög a fejben….

„Gulyás Gergelynek jobbulást kívánunk. Viszont igaz, hogy egy műtét soha nem jön jókor, de ha igaz, hogy egy hangfelvételen beszélget Varga Judittal Rogánról és a végrehajtókról, akkor soha nem jöhetett volna jobb alibi arra, hogy ne kelljen kormányinfókon kérdésekre válaszolnia. Úgyhogy már csak az érdekes, (de az nagyon), hogy tervezett, vagy váratlan műtéten esett-e át?”

-kérdezte közösségi oldalán a sokak fejében motoszkáló gondolatról Hadházy Ákos képviselő a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

A kommetekből…

„Én még megkérdezném tőle, hogy mikor kért időpontot, és mikorra kapott??? Mert egy műtétre hónapokat, akár éveket is várni kell.”

„Nem tudom milyen mütétje volt de gerincet már nem tudnak neki adni!”

„Úgy tervezték meg a műtétet, hogy váratlan lett. Anno amikor Kósa Lajost is ellepték a megválaszolhatalan kérdések hirtelen beteg lett.”

„Ez így megy tovább, közölük mindenki műtéten esik át”

„Mielőbbi gyógyulást kívánunk, hogy legyen ereje őszinte válaszokat adni a felvetett kérdésekre !”

„Gulyás az a figura, akin miden hazugsága meglátszik, hiába erőlködik. Jobbnak látták eltávolítani egy darabig. Belekeveredett a korpa közé, vállalta a következményeket pénzért. Szégyellje magát ő is.”

„Nem véletlenül szedték le a sakktábláról.”

„Mióta megműtötték, nincs kormányinfó! Kérdésekre nincs válasz!”

„Lehet, ő a következő “áldozat” a hatalom oltárán? Rossz fiú volt.”

„Engem azért az is érdekel hogy Damon Hill hova lett?”

Kapcsolódó

Szerző