Connect with us

Kék fény

Gyászol a rendőrség

Megosztás

A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal éjfél után a kórházban meghalt.

Megosztás

Egy társasházi vita fajult odáig, hogy az esethez rendőröket kellett hívni. Az intézkedés során az egyik szomszédja ajtaját betörő férfi a rendőrökre is rátámadt, késsel szurkálta meg őket.

A 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmester belehalt sérüléseibe

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenység­irányítási központjába január 12-én 22 óra után néhány perccel érkezett több bejelentés arról, hogy a XI. kerületben, egy Lecke utcai társasházban valamelyik ott lakó férfi beszakította a szomszédja ajtaját, és be akar jutni a lakásba. Az elmúlt évek hasonló esetei miatt kialakított szigorított protokollnak megfelelően több egység indult a Lecke utcai társasházhoz, megnövelt létszámban érkeztek a helyszínre a rendőrök. Közülük ketten a sértettnél kezdték az adatgyűjtést, hárman a támadó ellen intézkedtek, ám a férfi késsel az egyenruhásokra támadt.

A támadó Baumann Péter főtörzs­őrmestert szúrta meg úgy, hogy az később az életébe került. Másik két kollégáját is elérték a szúrások, őket a végtagjaikon találta el. A támadó ezután az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. Elsődleges információk szerint a fegyverhasználat szakszerű és jogszerű volt, valamint az arányosság elveinek is megfelelt. A mentők a három sérült egyenruhást, illetve a lábon lőtt támadót is kórházba vitték.

A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal éjfél után a kórházban meghalt.

Kollégái a rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegtek munkatársuk helytállása előtt. Közleményükben azt írták:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.”

A január 13-án, néhány órával az eseményeket követően tartott sajtótájékoztatón dr. Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy egy nyomozócsoport végzi a nyomozást, mégpedig több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. Hozzátette: két hivatalos személy, azaz az életben maradt két rendőr esetében kísérleti szakban rekedt meg a cselekmény. Beszélt arról is, hogy a rendőrök akár civilek életét is megmenthették azzal, hogy intézkedtek, és megfékezték a támadót.

Baumann Péter februárban töltötte volna be 30. életévét, fiatal, de munkáját nagyon értő rendőr volt. 2012-ben kezdett a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, 2013 júliusában szerelt fel próbaidős őrmesterként a XI. Kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztály járőrszolgálati alosztály állományába járőr beosztásban. Azóta már körzeti megbízottként dolgozott, kollégái szerették, szakmaisága is kiváló volt, munkáját a 2021. évi teljesítményértékelésen parancsnokai kiválóra minősítették. Hét alkalommal önkormányzati jutalomban is részesült.

„Peti mosolygós, a rosszkedvet hírből nem ismerő, családját rajongásig szerető, hivatásának élő rendőrként ismerték. Rendőri tanulmányait 2012-ben kezdte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, 2013. július elsején szerelt fel próbaidős járőrként a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság állományába. Valósággal feloldódott hivatásában, az élete volt a rendőrség, a Cég kitöltötte minden pillanatát, gyakorlatilag hobbija sem volt. Egy éve talált rá a szerelem, társa, Niki szintén hivatásos állomány tagja egy társszervnél. Családját, különösen édesanyját rajongásig szerető emberként ismerték, 32 esztendős bátyja, István is gyászolja. Peti februárban lett volna 30 éves.”

Forrás: Magyar Rendőrség / BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság / Fotó: Béres Attila

Megkéseltek éjszaka három rendőrt Újbudán

Szerző