Kerítésen innen
Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
Találkozott már az egyre égetőbb gonddal, hogy betérve a szokásos gyógyszeréért, a patikus széttárja a kezét és azt feleli, hogy nincs, elfogyott, nem tudja mikor lesz? Mindegy, hogy köhög, megfázott, szívbeteg, vagy az idegei vannak ki, pirula egyikre sincs. Pintér ezért is felelős miniszter hallgat, ahogy az „alattasai” is.
Tedd a szád elé a kezed, oszt jónapot….
Az orvosok szerint évek óta velünk van a gyógyszerhiány, ami azonban a hivatalos adatok szerint nem is létezik.
Január 27. és február 2. között országszerte több mint 83 ezren fordultak orvoshoz influenza, és több mint 322 ezren keresték fel a rendelőket akut légúti fertőzés tüneteivel.
Óriási gond, hogy éppen azok a gyógyszerek hiányoznak, amelyek enyhíthetnék ezeket a panaszokat. Tízezreket érint, hogy gyakorlatilag nincs felnőttek számára száraz köhögést csillapító vényköteles gyógyszer
– mondta el dr. Keczéry Attila, a MOK titkára, zuglói háziorvos a Blikknek.
Körülbelül egy éve hiányzik a patikákból a Sinecod. Csak szirupban és csöppben kapható, de ezekből a felnőtteknek akkora adagot – egyszerre majdnem fél üveget vagy közel száz cseppet – kell bevenni, ami naponta akár több ezer forintba kerül.
…sok beteg hányásig köhög…
Nincs olyan receptre írható gyógyszer, ami ugyanolyan hatékony lenne, mint a Sinecod és a Coderit. A vény nélkül kapható szerek nem ilyen hatásosak. Az orvos szerint ez mindennapos küzdelem, sok beteg hányásig köhög, mivel nincs mivel csillapítani a kínzó köhögési ingert.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A „szívesek” sem járnak jobban
- Durván másfél hónapja hiánycikk több nagyon fontos béta-blokkoló szívgyógyszer, pédául a Lokren, a Karbikimbi , amiknek nincs helyettesítője, és az orvosok csak hasonlót tudnak adni. Mindkettőt sok szívműtött szedi, szívritmus-szabályozó, szívritmust és szívösszehúzódást optimalizáló szer. A hiánya komoly probléma a betegellátásban.
- Hiánycikk a legolcsóbb és legalapvetőbb vérnyomáscsökkentő szer, a Perineva, ami jól működő, elsődlegesen választandó szer a terápiában. Az ára 134 forint, és ennek csak a többszöröséért helyettesíthető, ami számos beteget érint negatívan az anyagi helyzete miatt.
- Számos nyugtató, antiepileptikum, szorongásoldó is hiánycikké vált. Némelyiket lehet pótolni más vényköteles szerrel, másokat viszont nem.
Kérdés van, válasz nincs, vagy….
Mi az oka és mi lehet a megoldása a gyógyszerhiánynak? Erről kérdezte a portál újságírója
- a Gyógyszerészi Kamarát,
- a Gyógyszer-Nagykereskedők Szövetségét,
- a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), valamint
- a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségét.
Utóbbi arról tájékoztatott, hogy nem tudják, mi az oka a gyógyszerhiánynak, a patikák csak azt tudják árulni, amit a gyártóktól és nagykereskedőktől kapnak.
A többi megkérdezett szervezet – köztük a nemzeti gyógyszerhatóság – azonban semmilyen módon nem reagált a megkeresésre.
Ezek a hivatalos adatok
Az NNGYK honlapján meg lehet nézni a nyilvános gyógyszeradatbázist, amiből az derül ki, hogy
- a Lokren január 21-től február 28-ig adminisztratív okok miatt hiányzik, de azonos hatóanyag, azonos gyógyszerformában elérhető
a Perineva nem is hiánycikk - a Sinecod 10-es kiszerelésben augusztus 19 óta hiányzik bizonytalan ideig gyártási gond miatt, de ugyanaz a gyógyszer más gyógyszerformában elérhető. A Sinecod 20-as kiszerelésben 2016. április 12 óta bizonytalan ideig hiányzik piaci megfontolások miatt, de ugyanabban vagy hasonló indikációban más gyógyszer elérhető
- a Coderit január 21-től február 28-ig hiányzik adminisztratív okok miatt, azonos hatóanyag, azonos gyógyszerformában elérhető
Vagyis az NNGYK nyilvános adatai alapján nincs is valódi hiány a fent említett szerekből.
Ha kevés a gyógyszer, a cégek ott adják el, ahol többet kapnak érte
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a köhögéscsillapító szerek esetében globális ellátási problémáról van szó. Bizonyos alapanyagokat egy gyógyszergyártó állít elő világszinten, és a készítményeket kis haszonnal értékesítik.
Amikor az adott gyógyszer bekerül Európába, akkor az, hogy az európai piacon hogyan oszlik el a termék, attól is függ, hogy az országok mennyit fizetnek érte.
Magyarországon sikeres az úgynevezett vaklicit rendszer, aminek lényege, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő versenyt hirdet az azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek között, és arra kéri a gyógyszergyártó vállalatokat, hogy tegyenek ajánlatot saját készítményük árára. Az ajánlattételkor a gyógyszergyártók nem ismerik a versenytársaik által kínált árakat. A NEAK kiválasztja a legolcsóbb ajánlatot, amelyet referenciatermékként kezel, és a többi azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény számára is azonos összegű támogatást nyújt.
Csakhogy, amikor kevés a gyógyszer, akkor a cégek ott fogják eladni a termékeiket, ahol többet kapnak érte, vagyis visszaüt a vaklicit rendszer
– fogalmazott a MOK elnöke az Economxnak. És mint mondta,
ezért vannak ellátási gondok a nyugtatók, az epilepszia gyógyszerek, antidepresszánsok terén is.
Friss
- Ki engedélyezi, írja alá a titkos megfigyeléseket?
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?
- ‘Csókoltatom nacsasszony világlátottságát és szakértelmét’ – kommentelték Szentkirályi hétfői ‘Karácsonyba-kötését’
- Deák Dániel kikűzdötte, hogy az ATV-ben nem „Csattoghat” többet