Connect with us

Állati

Győri Péter, a civilek és a demokratikus ellenzék jelöltje

Megosztás

Elkészült a nyomtassteis.hu józsefvárosi különszáma, benne található összefoglaló Győri Péter polgármesteri programjáról és egy cikk arról, hogy az őt támogató demokratikus ellenzéki pártok szavazói többen voltak április 8-án, mint a Fidesz voksolói.


Ez az időközi választás jó esély arra, hogy olyan polgármestere legyen Józsefvárosnak, aki hozzáértő várospolitikusként, tisztességesen és emberségesen irányítaná a kerületet, intézné a helyiek ügyes-bajos dolgait. Győri Péter, a civilek és a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott független jelölt ilyen ember. Itt él, józsefvárosi lakos, miközben fővárosi képviselőként, bizottsági elnökként, valamint a fővárosi lakókat, rászorulókat segítő szervezetek vezetőjeként 3o éve dolgozik azért, hogy a Budapest és benne a 8. kerület élhető és szerethető otthonunk lehessen.

„Várospolitikusi pályám legnagyobb büszkesége a Hálózat a Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány, amelynek egyik alapítója és kuratóriumi elnöke vagyok. A józsefvárosi családsegítőn keresztül sok itteni családnak tettük és tesszük most is könnyebbé az életét” – mondta a polgármesterjelölt, aki elárulta, hogy van mire büszkének lennie a magánéletben is: nagy családja, három gyermeke és négy unokája jelenti számára az igazi kikapcsolódást, boldogságot.

Tisztesség, emberség, szakértelem

Győri Péter kampányjelszavai pontosan leírják értékrendjét: Tisztesség, emberség, szakértelem. Polgármesteri jelmondata pedig azt, hogy ő valóban az összes józsefvárosiért kíván majd dolgozni: Egy mindenkiért.Természetesen mindez visszaköszön a programjából is, lássuk tehát, mit várhatnak a kerületben élők a független szakértő polgármesterjelölttől.

„Nyomtass Te is” pár példányt, kerüljön minél több ismerős kezébe vagy postaládájába a 8. kerületben.

http://nyomtassteis.hu/wp-content/uploads/2018/05/nyomtassteis-44szam-budapest-jozsefvaros.pdf

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. casino en ligne

    2025.05.19 16:56 at 16:56

    It’s an remarkable article for all the web visitors; they will obtain advantage from it I am sure.

    casino en ligne
    Hello, i think that i saw you visited my blog so i came to “return the
    favor”.I’m attempting to find things to enhance my website!I suppose its ok to use some of your ideas!!

    casino en ligne
    Terrific work! That is the type of information that are supposed to be shared across the internet.
    Shame on Google for not positioning this post higher! Come
    on over and consult with my site . Thank you =)
    casino en ligne fiable
    Hello there, just became alert to your blog through Google, and found that it’s truly
    informative. I am gonna watch out for brussels. I will
    be grateful if you continue this in future. Many people will be benefited from your writing.
    Cheers!
    casino en ligne fiable
    I just like the helpful info you supply for your articles.

    I’ll bookmark your weblog and test once more right here regularly.
    I’m slightly certain I’ll be informed a lot of new stuff right right here!
    Good luck for the following!
    casino en ligne
    Wow, amazing blog layout! How long have you been blogging
    for? you make blogging look easy. The overall look of your site is great,
    as well as the content!
    casino en ligne
    Whats up very nice blog!! Man .. Beautiful .. Superb ..
    I will bookmark your website and take the feeds additionally?
    I am satisfied to search out numerous helpful
    info right here in the put up, we want develop more strategies on this
    regard, thanks for sharing. . . . . .
    casino en ligne
    When I initially commented I clicked the „Notify me when new comments are added” checkbox
    and now each time a comment is added I get three emails with the same comment.
    Is there any way you can remove me from that service?
    Thank you!
    meilleur casino en ligne
    Hi! I know this is kinda off topic nevertheless I’d figured I’d ask.
    Would you be interested in exchanging links or maybe guest authoring a blog
    post or vice-versa? My blog covers a lot of the same topics as yours and
    I believe we could greatly benefit from each other.

    If you might be interested feel free to send me an email.
    I look forward to hearing from you! Superb blog by the way!

    casino en ligne fiable
    Thank you, I have just been searching for info about this subject for
    a while and yours is the best I have came upon so far.
    But, what in regards to the bottom line? Are you certain concerning the source?

    casino en ligne

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük