Connect with us

Állati

Orbán beveszi Budapestet – válogatott idősek csodálták a vezért

Orbán beveszi Budapestet - válogatott idősek ámultak szavain
Megosztás

Orbán Viktor haknijának szerdai állomása Budapest belvárosába vezetett, ahol az erre az alkalomra kiválogatott csillogó szemű, javában idősödő hölgyek és urak itták a képek tanulsága szerint a kormányfő szavait.

Orbán, a csoda

Mint arról beszámoltunk, a hála-látogatássorozatot a Baranya megyei Vajszlón kezdte, ahol a falu apraja-nagyja ovációval fogadta, sőt, a kellő helyeken meg is tapsolta az odalátogatót.

Magyarország miniszterelnöke, miközben Vajszlón az Ormánság fővárosában bezsebelte a szeretet és a hálát,persze  jól tudta, hogy a környéken mintegy 40 falu marad ki a a választási ígéretként bedobott téli rezsicsökkentésből.

„Ezen a településen is egyetlen családnak van bevezetve a gáz a házába. A többinek nincs, a többi mind fatüzeléssel fűt, és szerintem nekik is megjárna ez a 12 ezer forint” – mondta a Hír TV-nek egy csalódott helybéli, az ormánsági Vajszlótól csak néhány kilométerre Besencén. A falu polgármestere többször jelezte a problémát, de választ eddig nem kapott.

Orbán köszönőkampánya, vagy valami egészen más? – Szeretlek Vajszló!

A vidéki fellépések után Orbán Viktor Budapesten is bepróbálkozott a „köszi-kampánnyal”. Szerdai műsorához a belvárost választotta terepül. A képek magukért beszélnek, mindegyiken mélyen megtisztelt polgárok ámulattal nézik az első számú közszolgát.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10156215580281093.1073742309.298090296092&type=3

Orbán elvtárs a borsodi munkások között

Orbán árulkodó testbeszéde – megkapta a kóvedet és mégis…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük