Connect with us

Kerítésen innen

Győzött az igazság: felmentették a munkáját végző klubrádiós tudósítót!

gyozelem
Megosztás

Talán még emlékeztek rá, hogy egy éve a Legfőbb Ügyészség elé szerveztek tüntetést, és a tömeg egy része a bejelentett program után tovább vonult – írta a Magyar Helsinki Bizottság közösségi oldalán.

A rendőrség a Nyugati téri felüljárón tartotta fel a spontán demonstrációt. A tömeggel haladt Kemény Dániel, a Klubrádió tudósítója is, aki munkáját végezte, és többször bejelentkezett az elő adásba.

A rendőrök őt is igazoltatták, ami jogszerű volt

Az viszont már nem, hogy szabálysértési eljárást indítottak ellene. 30 ezer forintra bírságolták közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt. Az újságíró Fazekas Tamásnak, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével bírósághoz fordult.

A szerdai tárgyaláson videofelvételekkel igazolták,

hogy a közfeladatot ellátó tudósító a munkáját végezte. Részvételével az eseményen nem okozott aránytalan sérelmet, amikor nyilvános, közérdeklődésre számot tartó eseményről számolt be a nagyközönségnek. Ráadásul a bíróság azzal is egyetértett, hogy másképpen nem tudósíthatott volna, csak úgy, ha maga is a tömeggel tart.

A bíróság tehát jogerős végzéssel megszüntette a Klubrádió munkatársa ellen indított szabálysértési eljárást.

A Magyar Helsinki Bizottság már korábban felfigyelt arra, hogy a rendőrség munkájukat végző, tüntetésekről tudósító, közfeladatot ellátó újságírókat bírságol meg. Ez különösen rossz gyakorlat. Ezért több esetben biztosítottak újságíróknak jogi képviseletet szabálysértési ügyekben, illetve készítettek számukra kifogás benyújtásához szükséges mintakérelmeket.

A tudósító, újságíró munkája közérdek, amit nem lehet mondvacsinált indokokkal korlátozni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük