Blogbazár
Gyurcsány Ferenc a beszéd-háborúban a normalitás pártján
Sulyok Tamás köztársasági elnök biztosan nem is sejtette, mekkora versenyfutást indít el üresen hagyott újévi beszéde helyével az MTV 15 percéért. Először Magyar Péter csapott le a lehetősségre, majd jött (naná) Menczer Tamás is, amire hosszas gondolkodás után megérkezett a „köz”adó erőltetetten jókedvű válasza: a kabaréra már megvan a szerződés.
Láss csodát
Az ünnepi szónoklat egoharcos kakofóniáján egytelen megfontolt, értelmes hang emelkedett felül még akkor is, ha az ő mondatai sem mentesek a politikai felhangoktól és ez nem volt más, mint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
„Karácsony előtti utolsó munkanapokon, készülve a csendesebb napokra, előre felvettünk egy rövid üzenetet, hogy majd Szilveszter éjszakáján elmondhassam Önöknek: tényleg ránk férne egy jobb év. Aztán jött ez a jobboldali “vircsaft” Menczerrel-Magyarral, a háttérben meg még az újévi beszédtől is menekülő szerencsétlen Orbán-bábbal, a köztársasági elnökkel.”
„Na, ilyen környezetben én nem mondok se szilveszterkor, se újévkor beszédet. Mondjon, akinek négy keresztanyja volt!:)) De elmondom ma akkor itt az oldalamon, 16 órakor, próbálva kívül maradni ebből a rettenetből. Aztán majd talán egyszer megbeszéljük, hogy hova jutott a magyar jobboldal. És ez független attól, hogy politikai értelemben a magyar baloldal is nehezen leírható állapotban van.
Próbáljunk normálisak maradni egy egyre abnormálisabb helyzetben. Lehet, hogy ez is elég lenne a következő évre?”
-írja az elnök.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ki ne felejtsük….
Havas Henrik: jelentkezem az szilveszteri köszöntöbeszédre, nehogy a felszabadult időt a Mága-Nagy Feró-Fásy trió töltse ki
Szerző
Friss
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő
- A vagyonkezelő alapítvány megtette ‘kötelességét’, a vagyonkezelő alapítvány mehet?