Connect with us

Kerítésen innen

Gyurcsány Ferenc: amit látunk nem azt jelenti, hogy mocskos a kampány, hanem, hogy Borkai Zsolt élete mocskos

gyurcsany
Megosztás

Gyurcsány Ferencet az ATV péntek esti vendégeként Krug Emília arról a kijelentéséről faggatta, miszerint az önkormányzati választást „minden idők legmocskosabb kampánya” zajlik.

A Borkai-ügy

„Ha Borkai Zsoltról valaki névtelenül, bizonyíték nélkül azt állította volna, hogy Győr sétálóutcáján – ezt úgy hívják, hogy Baross utca – éjfélkor 13 éves lányokat kerget, akkor ez mocskos kampány. Amit most láttunk, az elmúlt napokban, az nem mocskos kampány, az azt jelenti, hogy Borkai Zsolt élete a mocskos.”

Fidesz-Waterloo

Azt is elmondta a DK elnöke, hogy e tekintetben realistának és őszintének érzi a kampányt. A kemény szavakat azért használja, ellentétben Dobrev Klárával és a Glázer Tímeával, a helyi jelölttel szemben, mert ez elején senki nem akarta elhinni, hogy a Borkai-sztori igaz.

„Borkai köztiszteletben álló ember volt. (…) Nehéz helyzetben van ilyenkor egy politikus (…) A „mondjon le” Magyarországon elkopott.”

Gyurcsány szerint, amit most látunk, az

a Fidesz Waterloo-jának a kezdete. A szívébe hatolt…

(Waterloo = döntő végkimenetel)

Szerinte mindaz, amit eddig a fideszesek mondtak és képviseltek hazugság és a jóérzésű szimpatizánsok, akik eddig azt mondták, hogy

„lehet, hogy lopnak, de családszeretőek, rendesek, a haza, a nemzet….”

szembesültek az ellenkezőjével. Azok pedig, akik nem a napi balhéban érdekeltek, nehezen tudnak válaszolni a kiszivárgottakra.

 

A teljes riport itt látható.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük