Kerítésen innen
Ha kérdezel a Kossuthon, hagyj fel minden reménnyel!
Kocsis Éva – Orbán Viktor állandó beszélgetőtársa a Kossuth Rádió 180 percében – eljátszott a gondolattal, hogy nem kizárólag mikrofonállvány, hanem vannak önálló gondolatai is. Nem kellett volna, azonnali hatállyal mennie kellett.
Orbán és a szabad gondolatok nem férnek össze
Aki belehallgatott néha egy-egy szeánszba, az tudja, hogy Kocsis bátorsága nem terjedt odáig, hogy valóban fontos kérdésekkel bombázza a főmuftit, ám a néhol fellelhető, nem előre megírt firtatás is zavart keltett az erőben. Ilyen volt az olimpia-őrület közepette készített csevegése is:
A heti adásban már a teljességgel problémamentes Kiss Gábor István nézhetett farkasszemet a miniszterelnökkel, aki nem új seprő, hiszen Kocsis felbukkanása előtt már bizonyított ezen a poszton – derül ki a 444.hu cikkéből.
Kocsis 2012-ben így nyilatkozott:
„Nem attól függ, hogy valakivel kritikus vagyok, hogy melyik párt politikusa. Számomra az a fontos, hogy gondolkodásra késztessük a hallgatókat. Olyan társadalomban kellene élni, ahol tudunk párbeszédet folytatni, amiben kíváncsiak vagyunk a kritikákra, amiben hajlandóak vagyunk azt tudomásul venni, hogy itt is és ott is vannak hibák.”
A történtek megnyugtatták a pártatlannak az Orbán-hívőket, egyikük – Csúri Ákos – így írt blogbejegyzésében:
„bevalljuk, nem nagyon hittünk már abban, hogy az adventi reggeleinket nem a primitív erőszakosság, hanem az értelmes párbeszéd, kérdezz-felelek és a nyugodt, ébredés utáni hangulathoz illő hangnem fogja uralni. Kocsis kirúgásával (lehet ezt bárhogy kommunikálni, ez az) mind ennek reménye visszatért. Reményeink szerint a Miniszterelnökkel készülő pénteki interjúk is visszatérnek a normális (és ez szó szerint értendő) tempóba, sejtésünk szerint a régi-új riporterrel, a valódi kérdéseket is értelmezhetően és értelmezően megfogalmazó Kiss Gábor Istvánnal.”
A hírek szerint Kocsis Éva nem munkanélküliként tengeti tovább napjait, a Fidesz-rádió nem engedte el teljesen a kezét, a bünti idejére íróasztal mögé szorult.
(forrás: 444.hu)
Szerző
Friss
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról
- A hétfő híre: Orbán örökbefogadott zebráját Győzikének hívják majd! – Egy hozzászóló: ‘szokjátok csak a csíkosat…’