Kerítésen innen
Ha Ön „család”, akkor az Orbán-kormány a szövetségese – Ha nem érzi, akkor az Ön készülékében van a hiba
A kormány a családok szövetségese Magyarországon – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Családháló Alapítvány szombati díjátadó ünnepségén, Budapesten. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar kormány az Európai Unió és a NATO szövetségese is, velük szemben is klasszul viselkedik, nem?
Rétvári: családok nélkül nincs jövője a nemzetnek
Ezért fontos a kormány számára minden esztendőben a családok támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt
– tette hozzá. Itt azt kellene átgondolni, hogy az oktatás- és az egészségügy beletartozik-e a családok prioritásába. Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt években a világ minden országa nehézségekkel küzdött – először a járvány, majd a háborúk miatt -, a magyar kormány azonban a legnehezebb gazdasági években is bővítette a családtámogatások körét.
„Nem volt olyan szűkös esztendő az elmúlt 14 évben, amelyikben a családok támogatása ne bővült volna”
– jelentette ki, majd úgy folytatta: a családok támogatása hosszú távú, generációs cél. Megjegyezte: Magyarország Alaptörvénye is a nemzet fennmaradásának alapjaként hivatkozik a családra.
Jól látja, de akkor….?
A családalapításhoz biztonság kell
– szögezte le Rétvári Bence, hozzátéve: ehhez a biztonsághoz a békés környezet is nagyon fontos. Azt is elmondta, bízik benne, hogy mielőbb véget ér az Ukrajnában, valamint a Gázai övezetben zajló háború, mert „a családok számára minden országban a biztonság a legfontosabb”.
„Ahhoz, hogy valaki családot alapítson, hosszú távú bizalom kell a jövőbe”
– állapította meg, hozzátéve: a kormány meglátása szerint
„a családbarát Magyarország az igazán erős Magyarország”.
Díj és díjazottak
Rétvári Bence gratulált a díjazottaknak és megköszönte a munkájukat, kiemelve: 18 ezer szavazat alapján választották ki azokat a szakembereket, akik most elismerésben részesülhetnek. Rögzítette: nagyon fontos méltányolni és megerősíteni hivatásukban azokat az embereket, akik segítik a családokat.
Lehet sok mindent tanulni, de arra a kedvességre, közvetlenségre, figyelemre, törődésre, amit önök tanúsítanak a gyerekek felé, születni kell
– mondta az államtitkár az ünnepségen díjazottaknak. A Családháló Alapítvány rendezvényén azokat a szakembereket ismerték el, akik
„az elmúlt években a legtöbbet tettek a családokért”.
Megválasztották többek közt a 2023-as év bölcsődei nevelőjét, óvónőjét, védőnőjét, kórházi és házi gyermekorvosát, emellett intézményeket is díjaztak.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is