Connect with us

Blogbazár

Hadházy Ákos: Ki fizeti a kampányt? Brüsszel, meg a falusi polgármesterek

Holoda: senki nem tudja, mennyi lesz a piaci ár, amit majd augusztustól kell fizetni kell az átlagon felül fogyasztóknak
Megosztás

Ismerjék meg Fehér Petrát! Ő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes alelnöke, aki korábban Boldog István képviselő titkára volt.

A kétpói betyár Facebook-oldalára feltöltött számtalan fotó tanúsága szerint ma is igen közel állnak egymáshoz: mindenféle alapkőletételeken és szalagátvágásokon szoktak részt venni együtt.

Borkai Zsolt szexvideója miatt Boldog képviselő úr kiesett ugyan a figyelem középpontjából, de mi nem feledkeztünk meg róla. Szolnok megyéből is áramlanak hozzánk az információk, kerekedik a történet. A képviselő úr nem szereti a kólát, de a közpénzt nagyon is! Kedvenc elfoglaltsága a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) források lenyúlása, ebben sokat segít neki Fehér Petra is.

Ő az elnöke például a Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesületnek,

amelynek székhelye véletlenül éppen Boldog István falujában, Kétpón található, a helyi művházban. Az egyesület egyéb tevékenységei mellett – ezekről lesz még szó – kiad egy újságszerűséget, a Köti Mente Magazint. Érdemes megtekinteni a tavaly márciusi lapszámot (további képek és részletes beszámoló itt elérhető):

Teljesen egyértelmű, hogy a magazin valójában Boldog István kampányújságja,

amit 40 ezer példányban nyomtak ki és szórtak be minden postaládába. Ennek komoly költségei lehetnek, de szerencsére Boldog István és Fehér Petra feltalálták magukat: kértek rá pénzt az önkormányzatoktól! Itt elérhető egy 2016-os jegyzőkönyv Szelevény községből: a polgármester elmondta, milyen nagyszerű dolog lesz ez a magazin, és gyorsan meg is szavaztak rá 1,2 millió forintot (plusz ÁFA).

Az egyesület bírósághoz benyújtott beszámolója szerint 2018-ban közel 95 millió forint támogatást kapott, amiből 9,6 millió származott önkormányzatoktól. 2017-ben még többet, 15,2 millió forintot kalapoztak össze. Ezt nehéz másnak nevezni, mint tiltott kampányfinanszírozásnak, ráadásul közpénzből. Emiatt természetesen feljelentést fogok tenni.

A Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület bevételei

közt azonban ez a fajta támogatás jelenti a kisebb falatot. Sokkal jobban szeretik az EU-s támogatást. Tavaly közel 100 millió forint bevétele volt, amiből több mint 71 millió forint uniós támogatás volt. A módszer egyszerű és pofátlan: beszállnak az önkormányzatok mellé a pályázó konzorciumba.Itt egy példa Kunszentmártonból:

Természetesen a pályázat sikeres volt, a kért 500 millió forintot majdnem teles egészében megkapták az önkormányzatok és a hozzájuk csatlakozott egyesület (az most mellékes, hogy ezek a „humán szolgáltatások fejlesztése” projektek általában csak pénzszórásra jók, valódi hasznuk kevés van). A fenti pályázat nem egyedi, ugyanezt eljátszották Mezőtúron is.

Még egy módszerük van, de erről lehet a legkevesebb konkrétumot tudni

Az EU-s projekteknél sajnos elő van írva az úgynevezett kötelező kommunikáció, vagyis valamilyen módon reklámozni kell a fejlesztéseket (ennek nem sok értelme van, és melegágya a csalásnak is, de egyelőre ez az előírás). Több önkormányzat eldugott jegyzőkönyveiben is rábukkanhatunk, hogy a Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesületet is meghívták, tegyen ajánlatot ezekre a munkákra. Sajnos ezek nem igazi közbeszerzések, így nem lehet rábukkanni, nyertek-e, de igencsak valószínű. Igencsak meglepődnék, ha Kétpón például nem ők „kommunikálták” volna a csapadékvíz elvezetést megoldó projektet.

Ezzel csak az a gond,

hogy a TOP-os támogatásokat a megyei közgyűlés ítéli oda, amelynek az alelnöke aztán megjelenik a másik oldalon, mint az egyesület elnöke. A kör bezárult, ezt rendes helyeken összeférhetetlenségnek hívják.
Ez az eset is mutatja, hogy milyen nagy szükség lenne az Európai Ügyészségre, hiszen hipp-hopp a végére lehetne járni az ilyen ügyeknek, bíróság elé lehetne állítani a csalókat. És szükség lenne a közpénzből fizetett propaganda tiltására is. Ezért kell harcolnunk, ha bármit is szeretnénk elérni!

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük