Ez a nap
Hadházy milliárdos visszaélés miatt tesz feljelentést
Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést a független képviselő, ugyanis egy határozatból kiderült, hogy a BKK olyan szolgáltatásért adott 2,5 milliárdos plusz megrendelést, amit egyszer már kifizetett.
Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tavaly év végi határozatából kiderült, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) olyan szolgáltatásért adott 2,5 milliárd forintnyi plusz megrendelést a T-Systemsnek, amiért egyszer már fizetett.
A BKK még 2013 őszén kötött szerződést a T-Systemsszel, utóbbi azt vállalta, hogy jegykiadó automaták telepít 5,5 milliárd forintért. 2017 őszén azonban arra hivatkozva, hogy „rongálás” során sorozatosan eltömítődtek az automaták, szerződést módosítottak az automaták gyors megjavítása érdekében: legfeljebb 2,5 milliárddal megemelve a szerződéses keretösszeget. Azonban a döntőbizottság szerint ez jogszerűtlen volt, mivel a T-Systemsnek az eredeti szerződés alapján eleve a lehető leggyorsabban el kellene hárítani az ilyen jellegű „üzemzavarokat”.
Aa BKK éppen néhány héttel azután volt ilyen gáláns a céggel, hogy az súlyos presztízsveszteséget okozott a közcégnek: tavaly nyáron ugyanis súlyos biztonsági problémák miatt bedőlt a T-Systems-nek a közcég számára fejlesztett online jegy-és bérleteladási szolgáltatása.
Hadházy éppenséggel azt gyanítja: így kárpótolták a céget a jegyeladások elmaradt hasznáért. Mint emlékezetes, tavaly nyáron az úszó vb nyitányára időzített online jegyrendszer egy hét után lebénult, közben több ezer vásárló privát adatai kerültek ki a hálózatból. A BKK webshopja azóta sem működik.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
Bár az ügyben a Nemzeti Nyomozóiroda is vizsgálódott, a rendőrök sajátos módon arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény, mivel a BKK csak bérleti díjat fizetett volna a T-Systemsnek az online szolgáltatásért, ám mivel az online jegyeladó rendszer beszakadt, végül nem is utalt át pénzt a cégnek.
Azaz: senkit sem ért kár. Hadházy szerint azonban az indoklás sántít, a hatóságok ismét csak a korrupciót mosdatják: a közbeszerzési döntőbizottság ezt a beszerzést is jogsértőnek látta, ezért 80 millió forintra büntette a Budapesti Közlekedési Központot, azaz nagyon is kár érte a közösséget.
(Forrás: Népszava)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
ljsevmcrhq
2024.11.03 05:56 at 05:56
Muchas gracias. ?Como puedo iniciar sesion?
mcouzlakqj
2024.11.09 09:09 at 09:09
Muchas gracias. ?Como puedo iniciar sesion?