Ez a nap
Hadházy most a Kossuth rádiót trollkodta meg

Élő adásba hívták be Hadházy Ákost, aki egyszer már bizonyította, nem könnyű csőbe húzni – és az M1 után a Kossuth rádiót is szembesítette a közmédiával szembeni jogos, közszolgálati elvekkel.

Behívták a Kossuth rádió 180 perc című műsorába Hadházy Ákost, az LMP volt társelnökét, aki korábban az M1-et is rászedte.
„Most is Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni” – írta ki a Facebookra, utalván a botrányba fulladt LMP-s fegyelmi tárgyalásra, ahol Sallai R. Benedek rátámadt, de Hadházy inkább arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért migráncsokat betelepíteni”. Azt is elmondta az M1-hez hasonlóan, hogy soha nem hívták be, amikor Tiborczról és az Eliosról, Farkas Flóriánról és egyéb közpénzbotrányokról volt mondanivalója.
A riporter nem nagyon tudott mit reagálni.
Már van is jelentkező Hadházy helyére
Keresztes László Lóránt az LMP pécsi politikusa parlamenti képviselő lesz, az Azonnalinak adott interjújában jelentette be, hogy indul a párt társelnöki posztjára, amiről Hadházy Ákos nemrég lemondott.
„Úgy döntöttem, hogy pályázok a társelnöki tisztségre”
– mondta.
Reagált Schiffer András vádjaira is, szerinte az LMP nem egy kilúgozódott párt, hanem megőrizte az elveit.
„Nem cseréltünk elveket azóta, hogy megalakult a párt.”
Arra a kérdésre válaszolva, hogy nem Ungár Péter strómanja lesz-e társelnökként, Keresztes azt mondta: „Senkinek nem voltam, és nem is leszek a strómanja. Akik ismernek, azok tudják, hogy én erősen és céltudatosan képviselem azokat az elveket, amiket vallok. Képes vagyok a döntéseimet önállóan meghozni, ugyanakkor tudok és akarok is csapatban játszani. Korábban vádoltak már engem mindennel, például, hogy Schiffer András köreihez tartozom.”
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/1486623271448511
Hadházy Ákos vasárnap reggel élőadásban égette szénné a királyi televízió adását
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára