Blogbazár
Hadházy: Miért hagyta Polt Péter szabadlábon Simonka Györgyöt?
Én sem értem, de Polték váratlanul egészen egyértelmű, megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltattak saját maguk ellen a Simonka-ügy vádiratában.
A jogászaim nem is értik, hogy tudtak ekkorát hibázni
Mást nem tehetek, megteszem a feljelentést hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt, csak azt nem tudom, ki fog dönteni egy ilyen nyomozásról: itt látszik meg, milyen trükkösen megoldás, hogy az ügyészség úgymond független, valójában senki nem felügyeli a tevékenységüket.
A mellékelt dokumentumok Simonka vádiratának bevezetőjéből valók
Az ügyészségnek ezek szerint bizonyítékai voltak, hogy Simonka megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni, bizonyítékokat eltüntetni. Ez viszont Simonka AZONNALI ELŐZETES LETARTÓZTATÁSÁT INDOKOLTA VOLNA (a jogi vénával megáldottak a Be. 276. § (2) bekezdést tanulmányozzák, mások emlékezzenek csak pl. a Hableányt elgázoló kapitány előzetesére, ott már annak a – később megdőlt – gyanúja is elég volt, hogy a kapitány esetleg letörölhetett egy SMS-t a telefonjáról).
Feltételezni persze eddig is feltételeztük,
hogy erre lett volna szükség, de az Polt mondhatta volna azt a képtelenséget, hogy szerinte nem kellett tartani attól, hogy Simonka befolyásolni próbálja az eljárást (ahogyan azzal sem törődtek, hogy fideszes kamucéghálózat egyik oszlopos tagja még 2019 augusztusában (!) is elnyert 700 milliót két megegyező kamuprojektre – a bűnismétlés megakadályozása amúgy szintén indokolta volna az előzetest). Azonban a vádiratban az ÜGYÉSZSÉG MAGA ÁLLÍTJA, HOGY S. FOLYAMATOSAN MEGPRÓBÁLT BIZONYÍTÉKOT ELTÜNTETNI Tehát Polték annak ellenére nem kezdeményeztek előzetes letartóztatást, hogy bizonyítékaik voltak S. manipulációira. Így saját maguk szolgáltattak bizonyítékot az ügyészség hivatali visszaélésére és bűnpártolására.
Nehezen érthető, hogy Polt hogyan követhetett el ekkora hibát,
de hát banánhéj mindig van. Majd felteszek neki egy írásbeli kérdést: árulja már el, figyelmetlen volt, vagy ennyire érinthetetlennek hiszi magát, hogy ilyen nyíltan lebuktatja saját magát?
Ja, és persze az előzetes most is indokolt, hiszen a bírósági tárgyalás alatt is próbálkozhat a fideszes gyanúsított. Csak a kétharmadhoz kell S. szavazata is, ugye.
(Korábban a 24.hu részletesen foglalkozott azzal, hogyan próbálta S. Lefizetni a NAV-ot)
Szerző
Friss
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert
- ‘…Úgy tűnik, hogy a jogállam nem áll meg a nemzetbiztonsági szolgálatok főbejáratánál…’
- Közlöny van róla: nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk népszavazgatni arról, hogy hányszor lehet valaki miniszterelnök
- ‘Lehallgatnak minket…’ – sokan elmondhatnák manapság ezt a mondatot, most Borbély Alexandra tette
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor