Bulvár
Hahó jön a hó! – D vitaminnal a tél ellen
Reggelre megjöhet a hó, méghozzá komolyabb mennyiségben.
Szerda reggelre, az ország nagy részét puha hótakaró boríthatja, de ez még semmit nem jelent arra nézve, hogy milyen „színű” karácsonyunk lesz. egyenlőre ahol lehet gyönyörködjünk a fehér szépségbe.
Téli szépségek
Kedden éjszaka marad a borús, csapadékos időjárás. Szerte az országban eshet több-kevesebb csapadék, de a Dunántúlon valószínű a legtöbb. A nyugati, északnyugati megyékben, illetve az Északi-középhegység térségében havas eső, hóesés kialakulására is látszik esély!
Szerdán az ország túlnyomó részén egész nap erősen felhős lesz az ég, csupán a déli, délkeleti megyék felett vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőtakaró a nap folyamán. Elszórtan, változó intenzitással csapadék is előfordul. Többnyire eső esik vagy szemerkél, de a reggeli órákban, az Alpokalján és északon, majd este az északkeleti határvidéken, illetve az északi hegyekben lehet havas eső, illetve átmeneti hóesés is. A Dunántúl térségében délelőtt még erős, másutt mérsékelt, olykor kissé élénkebb É-ias szél fúj. Délután országszerte mérséklődik a légmozgás. Éjszaka zömmel borult lesz az ég, a nyugati határvidék felett vékonyodhat el, csökkenhet le a felhőzet. Csapadék elsősorban az ország északkeleti harmadán valószínű. Zömében eső esik, de az északkeleti határvidéken, illetve a hegyekben havas esőre és hóesésre is számítani kell. Ismét felélénkül, északnyugaton meg is erősödik az ÉNY-i szél.
Hétvége
Frontmentes, jelentős légköri eseményektől mentes, változóan felhős-napos-ködfoltos idő ígér az Eumet.
D vitaminnal a tél ellen
A D-vitamin azon kevés vitaminok egyike, amit szervezetünk nem tud előállítani. Ezért napi húsz percet napfényen kell tartózkodnunk, hogy szervezetünk kellően feltöltődhessen D-vitaminnal. Az idősek, akik télen a hó és a jég miatt nem járnak el otthonról, könnyen kerülhetnek D-vitamin-hiányos állapotba. A napsugarak mellett a D-vitamin más forrásból is pótolható: a heringfilé, a lazac, a gombák és a tyúktojás is kiváló D-vitamin-források. Emellett az ősztől tavaszig terjedő időszakban a D-vitamint ajánlott D-vitamin-készítmények segítségével pótolni.(Webbeteg)
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője