Kerítésen innen
Hamar, hamar! Még ebben az évben számít a plusz EU-s támogatásra a PM
Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét.
Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, amelyeknek kérelmét elfogadta a Tanács – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
EU-kötvény
A szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatás működéséhez szükséges tőke biztosítása az Európai Unió általi kötvénykibocsátáson keresztül valósul meg. Az Európai Bizottság első lépésben október 20-án 17 milliárd euró összegben bocsátott ki kötvényt, amelyre hatalmas érdeklődés mutatkozott. A tervek szerint az érintett tagállamok – köztük Magyarország – teljes hiteligényének hozzávetőleg felét még 2020 folyamán megkapja, a fennmaradó összeg folyósítására 2021 elején kerül sor.
A tárca tájékoztatása szerint a SURE keretein belül érkező kedvező feltételű hitel a 2020. február 1. után bevezetett munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések költségeinek utólagos refinanszírozására szolgál.
Emlékeztetnek arra, hogy a kormány számos formában segítette a koronavírus-járvány okozta válság miatt megszorult munkavállalókat: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 900 ezren részesültek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.
Több mint pénz, pártpolitika (Magyarországon)
A PM közölte: korábban valótlan és félrevezető állítások hangoztak el baloldali képviselők részéről a SURE-finanszírozással kapcsolatban, többek között az, hogy Magyarország nem, illetve nem időben nyújtotta be pályázatát. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány időben, valamennyi tagállammal egyszerre nyújtotta be igényét az Európai Bizottság számára a munkahelyvédelmi intézkedéseinek refinanszírozására.
A tanácsi döntés azt jelenti, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal és a többi érintett tagállammal egyidejűleg, hamarosan megköti a hitelmegállapodást is-írja az infostart.
Hasonló
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Ilona Sári
2020.10.25 13:09 at 13:09
Szerintem sokkal jobb lenne, ha pár évre lebontva, részletekben kapnák meg, mint a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat. Jövő tavasszal jönne az első részlet.