Budapesti hétköznapok
Hárman meghaltak szerda este az Árpád hídi balesetben
Három autó ütközött össze szerda késő este a budapesti Árpád hídon – írja a Katasztrófavédelem honlapja. A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is nagy erőkkel érkeztek a helyszínre. A rendőrség szerint hárman meghaltak, többen megsérültek a balesetben.
Jelenleg tart a sérültek mentése és a műszaki mentés
A rendőrség azt írta:
„Az elsődleges adatok szerint egy forgalommal szemben közlekedő autós két másik autónak nekiütközött az Árpád híd Pestről Budára tartó oldalán 2024. július 3-án 22 óra körül. A rendőrök a hídnak ezt az oldalát lezárták. A Budáról Pestre tartó oldalon halad a forgalom. Jelenleg tart a sérültek mentése és a műszaki mentés.”
A tűzoltók a járművekbe szorult utasokat feszítővágóval szabadították ki. A beavatkozás idejére lezárták az Árpád hidat, a korlátozás a közösségi közlekedési járművek haladását is érinti – írják a tűzoltók. A BKK Info az Facebook-oldalán azt közölte, hogy az 1-es villamos a Göncz Árpád városközpont és a Bécsi út/Vörösvári út között nem közlekedik a baleset miatt. A kimaradt szakaszon pótló autóbusszal lehet utazni. Ezekben a percekben közölték:
Az 1-es villamosok pótlása üzemzárásig tartott.
Egy helyszínen elhaladó Telex-olvasó fotója:
Az MTI képein látszik, hogy az egyik ütköző autó kettészakadt a balesetben:
Frissítés!
Az RTL információja szerint lopott taxi hajtott fel a forgalommal szemben a hídra, majd nekiment egy szabályosan közlekedő Suzuki Ignisnek. Hárman haltak meg a tragédiában, a Suzukiban utazó férfi és nő, és a feltételezett tolvaj. A balesetben még egy taxi volt érintett, összesen 4-en sérültek meg súlyosan.
Emlékeztetőül….
Kicsit több mint egy évvel ezelőtt, 2023. július elsején gázolt halálra egy gyorshajtó egy kerékpárost az Árpád híd járdáján. Az eset után felvetődött, hogy a hasonló eseteket szigorúbban kellene büntetni, a gázoló azonban mostanra szabadon mozoghat Budapesten.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is