Állati
Heller Ágnes: ha nincs együttműködés a Jobbikkal, a Fidesz hatalmon marad
Heller Ágnes egyike a mai élő legfontosabb, legizgalmasabb magyar gondolkodóknak. Megszólalásaira, véleményére mindig érdemes odafigyelni, hiszen egy tartalmas élet munkája hitelesíti állításait.
Melyik párt akar valóban választást nyerni?
A Magyar Narancs legutóbbi számában a jövő évi választásokkal kapcsolatban adott interjút. A filozófus által javasolt megoldás Orbán leváltására biztosak vagyunk benne, nagy vihart kavar. A Városi Kurír olvasói számára ezért, igyekeztünk Heller Ágnes legérdekesebb gondolatait szemlézni, a teljesség igénye nélkül.
A filozófus szerint a Fideszen kívül egyik sem hajt a győzelemre:
„…minden ellenzéki párt azt hangoztatja, kivel nem fogna össze. Ez azt jelenti, hogy nem akarnak választást nyerni. Akkor viszont ne hazudjanak, ne mondják azt, hogy le akarják váltani a Fideszt. Vallják be őszintén, hogy elbújnak a felelősség elől. Olyan nincs, hogy a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad. Vagy a kecske, vagy a káposzta.”
Heller állítja, hogy a realitásokat figyelembe véve, a Jobbik nélkül lehetetlen legyőzni a Fideszt. Holokauszt – túlélőként állítja:
„ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz hatalmon fog maradni. Ha a Fidesz hatalmon marad, az tragédia Magyarországnak. Nem egy bonyolult ügy ez.”
Véleménye szerint nem az a kérdés, hogy a Jobbikot hogyan ítéljük meg. Ez nem egy erkölcsi iskola, egy moralitás társaság:
” Egy konkrét feladatról van szó: meg kell szabadítani az országot egy olyan vezetőtől, aki tönkre fogja tenni. Hazafiságról van szó, ha szabad ezt a szót használnom ma, amikor mindenki a nemzetről beszél, csak nem csinál semmit a nemzet érdekében.”
Heller állítása: Választási együttműködést a Jobbikkal!
Úgy véli, a Jobbik napjainkban nem rasszista párt, ebben a pillanatban a Fidesz a szélsőjobboldali párt. Ezért mondta ki már korábban, hogy a választás megnyerésének egyik feltétele az együttműködés a Jobbikkal:
„Mindig adódnak kényszerhelyzetek, és mindig kompromisszumra kell törekedni.” /…./ ” Most is szükség van a kompromisszumra, különben nem négy, hanem 12 évig marad a Fidesz, Vagy 37-ig, mind Mugabe. És akkor a már csak látszólagos ellenzék kezéből minden eszközt kivesznek, amivel meg tudná dönteni a hatalmat.”
A nyilatkozó szerint ez az utolsó esélye az országnak, hogy megszabaduljon Orbántól. Nem kell mindent elfogadni abból, amit a jobbikosok mondanak, vagy tesznek. Nem kell szeretni a Jobbikot. Ugyanakkor hozzáteszi, nem érdekli a párt múltja, nem érdeklik az ellentmondásai:
” Az érdekel, hogy éppen most kínálták fel az LMP-nek és a Momentumnak az együttműködést. Ha meglenne ez a lista, az MSZP, a DK meg a többi baloldali párt létrehozhatná a másik közös listát, és máris teljesülne a választási győzelem egyik feltétele. Megőrültek az emberek, hogy ezt nem látják?”
Úgy hiszi, ha elmegy a Fidesz – kormány a migráns problémát normálisan is meg lehet majd beszélni:
” a Fidesz megvadította az embereket, gyűlöletet keltett bennük, és egy nép lelkét megmérgezni nagyon nagy bűn. Nagyon nehéz lesz ellenmérget találni, és az ellenméreg csak hosszú idő alatt fog hatni. Sokkal nagyobb gyűlöletet keltettek Orbánék, mint a Jobbik valaha.”
A beszélgetés végén a professzor asszony kitért arra is, hogyan fogadták a Jobbikkal kapcsolatos megszólalását az ismerősei illetve a pártok:
„A barátaim nem abból a szemszögből nézték a dolgot, mint én. Lassan rá fognak jönni, hogy másképpen nem megy.” /……../ ” Én nem adok tanácsot a pártoknak. Csak megállapítom, hogy ha együttműködnek, akkor van sanszuk a győzelemre. Ha nem ezt csinálják, akkor hozzájárulnak a Fidesz több évtizedes uralmához. A történelem így fog emlékezni rájuk.”
———————————————————————O——————————————————————-
Nem tagadjuk, a Városi Kurír szerkesztősége is megosztott a filozófus által elmondottak megítélésében. Kíváncsian várjuk, olvasóink hogyan vélekednek Heller Ágnes által megfogalmazottakról, mit gondolnak arról, hogy Orbán legyőzése érdekében be kell fogni az orrunkat, nem kell finnyásaknak lennünk. Ha a Jobbikkal való együttműködés az ára a Fidesz elzavarásának, akkor félre kell, félre lehet-e tenni a párt korábbi cselekedeteit, megnyilvánulásait. A cél, szentesítheti az eszközt?
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
Andy Mage
2017.12.04 14:09 at 14:09
Az elmélet elméletileg pont olyan, mint a gyakorlat. Gyakorlatilag azonban más.
Hellerrel is ez a baj. Gpondolatkísérletileg lehet, hogy igaza lenne. De ez egy másik Mátrix
István Scheffer
2017.12.04 20:36 at 20:36
Ez a Felcsút ! Ez nem akármilyen település, amelyik ilyen nagy számban termeli ki magából a tehetséges és sikeres embereket, nem sorolnám őket, és nem is dicsőíteném. Majd az idő rövidesen elszámolja, eldönti, ki érdemes, és ki érdemtelen. Remélem.
István Scheffer
2017.12.04 20:40 at 20:40
Heller Ágnes velősen és sommásan fogalmazott. Akiknek szól azok értsenek belőle !