Kerítésen innen
Helsinki Bizottság: drukkolunk Varga Zs. Andrásnak!
Az Országgyűlés hétfőn titkos szavazáson (az ellenzék nemmel szavazott, illetve távol maradt) 135 igen, 26 nem szavazattal – 2021. januárjától – kilenc évre a Kúria elnökévé választotta Varga Zs. Andrást, aki azon melegében fel is esküdött.
„Varga Zs. Andrást a Kúria elnökének választotta titkos szavazással az Országgyűlés. Már fel is esküdött. Úgy lett ő az ország első számú bírója, hogy soha, egyetlen percig nem vezetett rendesbírósági tárgyalást, legfeljebb mint ügyész jelent ott meg.
Kinevezése annyira fontos volt a kormánynak,
hogy az ő kedvéért változtatták meg a törvényi előírásokat. Egy éve még nemhogy a Kúria elnöke, de még bíró sem lehetett volna.
Úgy lett ő az ország első számú bírója,
hogy már alkotmánybírói kinevezését is csak a kormánypárt támogatta.
Úgy lesz ő a Kúria elnöke, hogy 13–1 arányban nem támogatta jelölését az ország összes bíróját képviselő Országos Bírói Tanács sem.
Most pozíciójának köszönhetően velük lesz egy testületben, és majd együtt tanakodnak arról, hogyan lehetne az igazságszolgáltatás függetlenségét megerősíteni.
A bíróságok és az ítélkezés függetlensége kulcskérdés a jogállamban
Ezen belül, hogy ki vezeti a Kúriát, szintén az. A legfőbb bíróság elnöke kezdeményezi a bírók beosztását a Kúriára, illetve felmentésüket onnan. Gyakorolja a munkáltatói jogokat, fegyelmi eljárást indíthat, meghatározza az ügyelosztási rendet, sőt döntő befolyása van a tanácsok összetételére is.
Ezek adott esetben mind kulcsfontosságúak lehetnek a kormány számára lényeges perekben.
A kormány a legtöbb vereségét, köztük igen fájóakat, a bíróságokon szenvedte el
Hosszú ideje akarja a tőle független bíróságokat domesztikálni és maga alá gyűrni.
A hozzá mindig lojális Varga Zs. András áterőszakolt kinevezése is ezt szolgálja. Nagyszerű dolog lenne, ha tévednénk.
Őszintén drukkolunk a Kúria új elnökének, hogy működésével cáfoljon rá a bírák és jogvédők balsejtelmeire.”
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
Marta+Brash
2020.10.20 13:31 at 13:31
MI VAN????? Hat itt mindenki megorult? A meghurcolt Helsinki Bizottsag tapsikol egy fidesz nyaloncnak, orban janicsarnak? Na, MOST lett az a velemenyem, hogy az orszagnak csodbe kell mennie, mert talan akkor majd eszhez ter – ha nem, akkor ki lehet radirozni azt a rantotthus alaku kis valamit a terkeprol.
Takács Antal
2020.10.22 08:36 at 08:36
Éppen hogy annak tapsolna a Helsinki Bizottság, ha csalódnának a kinevezettben és az valóban azt tenné majd amiről beszél, vagyis a bírói függetlenségért dolgozna!