Connect with us

Banánköztársaság

Heti tapló! – az elmúlt hét történéseiből szemezget Lendvai Ildikó

lendvai-taplo
Megosztás

Az ember azt hinné, Mikulás hetében tapló legfeljebb a krampusz lehet. De nem. A tapló-naplóba bőségesen jelentkeztek szereplők.. Magát a Szájer-botrányt nem naplóznám, az a maga sötét tragikomikumában nem tekinthető egyszerű kis taplóságnak.. De a reakciók között már egész taplókórus szólalt meg.

1. A legegyszerűbben a Fidesz frakció szóvivője, Hollik István akarta elintézni a dolgot:

„Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintik a Szájer-ügyet.”

Aha. Én meg ezennel lezártnak tekintem a telet. Úgyhogy holnapra egészen biztosan kirügyeznek a fák, erre mérget vehetnek

2. A Pesti Tévé a harciasabb retorika mellett döntött:

„A háború elkezdődött, a magyar-lengyel együttműködés szétverése, a demoralizálás a cél, de a hadüzenetet megkaptuk, és fel kell vennünk a kesztyűt.”

Nagyon helyes. Vegyétek fel a kesztyűt, fiúk. Anélkül felsebzi az eresz az ember kezét, láthattuk.

3. A legtehetségesebb replika most is Bayer Zsolttól származott

Eszerint ő és társai képviselik az erkölcsöt, mert ők tudják, hogy Szájer vétkezett, míg az ellenzék és a hanyatló Nyugat nem is a meleg orgiát látja bűnnek, hanem a képmutatást. Vagyis nem Szájer, hanem

„az egész nyugati civilizáció ott lóg az ereszen”.

Bizonyára. Bár a jelek szerint jobban kapaszkodik, mert egyelőre -Szájerrel ellentétben- nem csúszik villámsebességgel lefelé. És talán kicsit jobban is van öltözve.

4. Szerencsére van, aki őrködik az ünnep szépségén….

Kásler miniszter úr Mikulásra levelet írt minisztériuma dolgozóinak, majd gondolatait a fb-on mindnyájunkkal megosztotta:

„A magyarság egyik legfontosabb, évezredes múltra visszatekintő alapértéke a család intézményének tisztelete, szeretete, védelme…Kiemelt feladatunk, hogy gyermekeinknek tovább adjuk az ősi hagyományainkat, keresztény hitünket.”

Ez nagyon szép, de azért csak óvatosan a családra vonatkozó ezeréves hagyományok továbbadásával! Nagyjából ezer éve történt, hogy. Szent István király megvakíttatta az unokaöccsét, Vazult, egy másik rokonát. Koppányt pedig négyfelé vágatta. Nehogy már a gyerekek kedvet kapjanak a hagyományok gyakorlásához! Nem baj, a fő, hogy miniszter úr elmagyarázta Szent Miklós történetét is az ablakkal és az ajándékkal. Hát nem tudom. Talán most a fideszes vezérkarnak nem kellene túl sűrűn az ablakot igénybe vevő közlekedést emlegetnie. Különösen a család szentségével összefüggésben nem..

5. Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum előző vezetője, igazán nem tapló

Épp ez volt a baj vele. Tv-interjújában elmondta: őt azért váltották le, hogy egy szélsőségesebb utóddal a Fideszhez csábíthassák a Jobbikról leszakadókat. De ha már így történt, mindenki jobban jár, ha Demeter Szilárd marad,

„mint ha újabb totó kezdődik, melyik futóbolond lesz a főigazgató”

-mondta. Tudom, hogy merész, kipróbálatlan ötlet, ezért csak félve merem javasolni, de kivételképpen, az eddigi gyakorlatnak ellentmondva, mi volna, ha most az egyszer egy vezetői poszt betöltésénél megkísérelnének a nem futóbolondok között szétnézni? Jó, értem, hogy ez az egész jól bevált rendszert borítaná. Ezer bocsánat, csak úgy elábrándoztam egy kicsit. Nyugi, én sem gondoltam komolyan. Nem helyes ennyire elrugaszkodni a valóságtól.

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük