Ez a nap
Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp: 2019. szeptember 12., csütörtök
A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra, Mária névnapjára. A nap 6.17-kor kel és 19.02-kor nyugszik.
Kos 03.21 – 04.20. – Pazar
Ha akarom, kék, ha akarom, zöld – így fest az az üzleti ajánlat, vagy állás, amit felkínálnak Önnek. Attól függ, milyen színűnek akarja látni: kéknek, vagy zöldnek? Egyelőre csak találgathat, tippelhet, de a felkérés mindettől függetlenül hízeleg a hiúságának. A siker felkelti kalandvágyát is: nagy örömét leli egy kellemes flörtben. De abban sem csalódik, ami utána következik.
Bika 04.21. – 05.20. – Érzékeny
Lépten-nyomon megsértődik, mindenre felhúzza az orrát. De szólni nem szól, sértettségét eltakarja. Amikor aztán betelt a pohár, haragos levét a többiekre önti. Nem is értik igazán, miről is van szó. Úgy jár-kel a hivatalban, majd a lakásában, mint egy, a hatalomból kivetett fejedelem. Mígnem a kedvese ráébreszti, hogy a fejedelmi gyönyörökhöz nem feltétlenül szükséges uralkodói palást.
Ikrek 05.21. – 06.21. – Őszies
Semmi meglepő nincs abban, hogy a közeledő ősz borongós hangulatban találja és lelkét sötét gondolatok foglalkoztatják. Nem kell attól félnie, hogy ez egészen tavaszig kitart. Máskülönben – a látszat ellenére – az idő alkalmas arra, hogy kockáztasson, ha elég bátorsága van hozzá. Mindenesetre bölcsen teszi, ha lélekben felkészül arra a szerencsétlen esetre, hogy veszíteni fog.
Rák 06.22. – 07.22. – Felszabadult
Hirtelen pénzhez jut, s ez felvillanyozza. Hajlamos a könnyen jött pénzt hamar elkölteni, de most legyen óvatosabb, mert a hónap végén előre nem látott kiadásai lesznek. Takarékoskodni persze nehéz, s hogy csillapítsa vágyát, vegyen magának valami apróságot. Lehet, hogy végre megkapja azt, amire áhítozott. Ezért azt javasoljuk, ne vitatkozzon mindenáron. Engedni is tudni kell, nem feltétlenül szükséges az örökös győzelem.
Szerző
Friss
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig