Kerítésen innen
A Hit Gyülekezet vezetője Orbán-kampánynyiknak állt

Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője a Kossuth Rádióban vendégeskedett, az Este című blokkban, amiben alkalma volt elmondani, hogy mennyire felháborította őt, amikor az Európai Bizottságban „leszedték a keresztvizet” az általa mélyen tisztelt nemzetvezetőről.

A hit gyülis szavazatok már Orbán-zsebben vannak…?
A vallási vezető, akinek nem mellesleg fián keresztül befolyása van az ATV csatornára, azzal nyitott, hogy két eszmeiség csap majd össze az urnáknál a hét végén: a szuverenisták és a föderalisták tábora, ő maga pedig tisztelettel inkább a szuverenisták oldalán áll, annak dacára is, hogy a szabad nemzetekben hívők alighanem kisebbségben maradnak majd a birodalmiakkal szemben.
„Ha a föderalisták nagyot nyernek a szuverenisták felett, akkor valóban sorsfordító lehet ez a választás, de ezt negatívumként értékelném, ezért lenne jó, ha minél többen elmennének szavazni, és a nemzeti szuverenitásra tennék a voksukat”
Németh szerint a tendenciák biztatóak:
a globalizmus mint eszme gyengébb mint volt 10 évvel ezelőtt, és az euroszkeptikusok tábora (amit maga Német is erősít) egyre erősödik. A teológus szerint ideológiai alapú vita feszíti a kontinenst, olyan természetű, amivel már a Biblia is foglalkozott: nemzet és birodalom eszméinek egymásnak feszülése.
Németh szerint új típusú birodalmi eszme van kialakulóban, amely egyfajta szuperállami minőségre tör, és ebben Európa egyedi, mert az amerikai-, orosz-, vagy kínai törekvésekhez képest egy nemzetek feletti birodalom megvalósítását tűzte ki céljául. A szándék elsősorban a nagyhatalmak felől érkezik, mindenek előtt Németország és Franciaország irányából, amely országok érdeke, hogy birodalommá szervezzék Európát, szemben például Magyarországgal. Ehhez kapcsolódik az is Németh szerint, hogy míg a németek inkább az európai identitás felé menekülnek náci múltjuk elől, ugyanez több más európai nemzetre nem jellemző.
Melegházasság – pfújjjj!
Összefügg ezzel az is, hogy Németország folyamatosan szekularizálódik, miközben az iszlám központok előtt tolonganak a muszlim fiatalok, a templomok leginkább kísértetkastélyokhoz hasonlítanak, nem csoda hát, ha a kereszténydemokrata jobboldal egyre inkább hozzásimul a balliberális tömbhöz. Ennek következményeként a német keresztény jobboldal már olyasmit is elfogadhatónak tart, mint a melegházasság.
Megy és szavaz és kire? Nem titkolja….
Zárszóként a lelkész megemlíti, hogy az Európai Bizottság látványos szerepzavarba került az elmúlt években, inkább csak feszültséget gerjeszt, sőt talán lennie se kéne:
„Bizonyos szervezeteket fel kellene számolni.”
Végezetül elmondja, mennyire kiborította a Sargentini-jelentés körüli vita:
„Nagy botrány volt számomra, megnéztem Orbán Viktor szereplését Sargentini-jelentése kapcsán. Kiakadtam, hogy hogy van ez, micsoda strukturális zavar van itt, hogy elkezdik a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezetőt kiosztani ott, keresztvizet levenni róla, és olyan hangnemet engednek meg, amely minden jóérzésű magyar embert sérthet.”
Szerző
Friss
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!