Connect with us

Ez a nap

Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy belügyminisztériumi kormánytisztviselőt

elfogták,
Megosztás

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium (BM) egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata és a BM hétfőn.

Pénz a vis maior alapból

Az ORFK közleményében ismertette: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfő reggel fogta el B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselőt és az 55 éves Sz. Attila táti vállalkozót. A jelenlegi adatok alapján, a két férfi önkormányzati vezetőknek ajánlotta fel közreműködését abban, hogy a BM vis maior alapjából jogosulatlanul igényeljenek pályázati forrásokat az önkormányzatuknak, illetve annak terhére végezzenek el az azon a jogcímen jogszerűen el nem számolható munkálatokat.

A BM hangsúlyozza: nincs mentség

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előállították B. Imrét és Sz. Attilát, gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket őrizetbe vették.

A BM ugyancsak hétfői közleményében azt írta: a tárca önkormányzati államtitkársága önkormányzati gazdasági főosztálya vagyongazdálkodási és településüzemeltetési osztályának munkatársát vették őrizetbe. Hozzátették: az 55 éves vállalkozó cége végezte azokat a munkálatokat, amelyeket a vis maior alap terhére az érintett önkormányzatok jogszerűen nem számolhattak volna el.

Hangsúlyozták: Magyarországon mindenkire, így a BM munkatársaira, valamint az őket hivatali visszaélésre biztatókra is ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak – „nincs mentesség”. A kormánytisztviselő jogviszonyát soron kívül megszüntetik – közölték.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük