Connect with us

Állati

Frissítve!!!! Győzött Márki-Zay Péter, a Fidesz mehet a levesbe!- Hódmezővásárhely – pontos adatok percről percre

Megosztás

Készülődik a meglepetés! Hódmezővásárhely: bezártak a szavazóirodák, a számlálás folyamatos. Ha figyelemmel akarja kísérni a szavazatszámlálást, itt megteheti.

Ide kattintva láthatja a pontos eredményeket.

 

Folyamatosan érkeznek a gratulációk

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás 100 százalékos feldolgozottsága után Márki-Zay Péter hívei joggal ünnepelnek, ám a legyőzött kormánypárti politikustól nem érkezett semmilyen visszajelzés. Hegedűs Zoltán alpolgármester este 10-ig hivatalosan még nem gratulált a győztesnek. Nap közben kaptuk a hírt arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szavazás alkalmával nem engedte fényképezni magát és nem állt szóba a média képviselőivel.

Az eredmény nyilvánosságra kerülése után sorra érkeztek a politikai pártok gratulációi.

A Fidesz közleménye

Kiskunhalason fölényesen győztünk, Hódmezővásárhelyen alulmaradtunk

A kiskunhalasi időközi  önkormányzati választáson több mint kétharmados, 68 százalékos támogatással győzött jelöltünk, Juhász György. A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson férfias küzdelemben alulmaradt jelöltünk egy független jelölttel szemben. A győzteseknek gratulálunk. A Fidesz-KDNP az elmúlt egy évben 17 időközi önkormányzati választáson indult és abból hármat elveszített, 14-et pedig nagy fölénnyel megnyert.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség


A Demokratikus Koalíció közleménye

„Ez elsősorban Márki-Zay Péter győzelme. Az ő sikere. Minden más csak ezután jön. Neki gratuláljunk. Tudom, hogy Péter erős fenntartásokkal beszél a baloldalról. De nincs ezzel semmi baj. Ma nem az a kérdés, hogy bal- vagy jobboldali demokraták vezetik a városokat, az országot. Egy kérdés van: lesz-e újra Köztársaság, jogállam, demokrácia, európai polgári világ? És ma jobban hisszük, mint korábban: Igen, normális európai ország leszünk. Mert többen vagyunk, akinek elege van Orbán világából. A folyamatos háborúkból, az állandó lázas állapotból, az értelmes beszéd hiányából. Élni akarunk. Egyszerűen csak élni és nem háborúzni.

Persze, hogy a demokraták között vannak viták. Ez a természetes. De a vita nem háború. Márky-Zay győzelme azt mutatja, hogy több dolog köti össze a demokratákat az Orbán elleni harcban, mint ami elválasztja őket.
Így lehet majd győzni áprilisban is.
Harc van. Alku nélkül.”


Az Együtt – a Korszakváltók Pártja közlemény

„Az Együtt gratulál Márki-Zay Péter történelmi győzelméhez! Hódmezővásárhely új polgármestere bebizonyította: ha egy jelölt van, a Fidesz legyőzhető mindenütt.

Az Együtt – a Korszakváltók Párja szerint történelmi győzelem a mai, hódmezővásárhelyi polgármester-választás. Márki-Zay Péter független jelöltként tisztességes kampányt folytatott embertelen és becstelen fideszes gyűlölethadjárat közepette. De mégis, egyedüli ellenzéki jelölként meg tudta törni Lázár János és a Fidesz hatalmát.
A Fidesz ma kisebbségben van Magyarországon, és legyőzhető. Orbán rendszere bukni fog 2018 tavaszán, ha minden ellenzéki párt felelősen viselkedik.

Nagy tanulság ez minden olyan magyar választó számára, aki kormányváltást és egy szabad, igazságos Magyarországot szeretne a mai, illiberális ország helyett. Az Együttnek meggyőződése, hogy az egyéni választókerületekben mindenütt kell egy esélyes ellenzéki jelölt a Fidesz jelöltjével szemben. Ennek érdekében a párt nyitott a koordinációs egyeztetések felgyorsítására.

Hódmezővásárhely után világos a demokrata ellenzéki pártok feladata: mindenekelőtt egymással kell megállapodásra jutni, mert már egy ilyen koordináció is fényévekkel mozdítaná előre Orbán Viktor megbuktatásának ügyét.
Az Együtt gratulál Hódmezővásárhely polgárainak is! A mai magas részvétellel megmutatták, hogy nem kérnek a fenyegetésekből, a listázásokból, és bátrak élni szabad polgárjogukkal a választáson, és felelős döntést hoztak.2


Liberálisok: Hódmezővásárhelyen átszakadt a gát

„A Magyar Liberális Párt mindenkinek köszöni, aki részt vett a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Különösen nagy örömre ad okot, hogy rekord magas volt a részvétel. Gratulálunk a teljes ellenzék által támogatott Márki-Zay Péternek a győzeleméhez. Márki-Zay sikere azt mutatja, hogy közös erővel sikerülhet a kormányváltás április 8-án. A Fidesz a választási kampányban nem válogatott az eszközökben, hogy győzelemre vezesse jelöltjét, mégis alulmaradt. Az ellenzék által támogatott jelöltet az egész kampány alatt megpróbálták nyomás alatt tartani, őt és támogatóit is nemtelen támadások sorozata érte. Az emberek azonban egyértelműen kifejezték a mai napon, hogy elégedetlenek a kormánypárt politikájával és politikusával is.

A választók változást akarnak, és ha az ellenzék végre meg tud állapodni az együttműködésről, akkor le fogjuk váltani az Orbán-kormányt. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a kormánypárt politikusaival szemben mindenhol csak egyetlen ellenzéki jelölt induljon. Hódmezővásárhelyen átszakadt a gát, kiderült, hogy a Fidesz tisztességes politikával legyőzhető. Köszönjük Márki-Zaynak, hogy a Fidesz nemtelen hadjárata ellenére kitartott, és végül fényes sikert aratott. Győzelme jó példát mutat az egész országnak, és hitet ad az ellenzéki szavazók mind szélesebb táborának. Hódmezővásárhelyen elkezdődött a változás, április 8-án pedig ez a lendület majd elsöpri az Orbán-kormányt.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük