Homage á John Lukacs! – A magyarság lélegzete nyugati! A végzetes Orbán-Putyin paktumról — Lapzsemle 0 210

Május 6-án amerikai otthonában, életének kilencvenhatodik évében meghalt John Lukacs, az egyik legkiválóbb kortárs magyar történész. A rendszerváltás óta magyarul is megjelent könyvei páratlan sikert hoztak neki itthon. Halálhíre alkalmából a magyar és a világsajtó is nagy terjedelemben méltatta munkásságát. A Heti lapzsemlében felidézzük, hogy a kiváló, bölcs tudós egy döntő pillanatban figyelmeztetést küldött a magát “polgárinak” nevező Orbánnak is.

John Lukacs lényeglátása még Orbánnak is feltűnt…

Az első Orbán-kormány idején a “polgári” kormány már következetesen és tudatosan visszatért a Horthy-korszak szimbólumaihoz. Felélesztette a Corvin-lánc hagyományát is, és ebben a kitüntetésben részesítették 2001-ben John Lukacs történészt is. A tudós számos más magyar elismerésben is részesült.
Sok évvel később, a 2019. május 6-i halálhírre pedig Orbán a családhoz intézett részvétnyilvánítással reagált.
Ebben úgy fogalmazott: “John Lukacs, vagy ahogy mi Magyarországon ismertük őt, Lukács János széles körű tudásával és lényeglátásával nemcsak hazáját és választott otthonát, hanem az egész világot szolgálta.” Márpedig, tesszük hozzá, mivel John Lukacs valóban lényeglátó volt, Orbán árulásának lényegét is időben, és pontosan érzékelte…


Az Orbán-Putyin paktum az ország lényege, sorsa, a magyarok jelleme elleni támadás

Mindmáig olvasható a kivégzett Népszabadság lefagyasztott archívumában John Lukacs nyílt levele, amit 2014 januárjának végén juttatott el a lapnak.
(“John Lukacs óva inti Orbán Viktort — Paks Vobiscum? Nem: Pax Nobis!”) Orbán a 2014-es választások előtti hónapokban váratlanul kiutazott Putyin-gazdához, és bármiféle előzetes hazai vita nélkül hihetetlen szerződést írt alá vele a paksi bővítésről… Hasonlóan járt el, mint a 2002-es választások előtt, amikor a román miniszterelnökkel kötött ugyanilyen puccsszerű stílusban paktumot. Akkor a szavazók azonnal megbüntették ezért, 2014-ben viszont a magyar választók nagy tömegei szégyenletes módon megszavazták a folytatást Orbánnak.
John Lukacs a maga bölcs, végtelenül finom, a szó valódi értelmében polgári stílusában időben figyelmeztette Orbánt és az ő “drága magyarjait” is:
“Immár majdnem 67 éve, hogy elhagytam szülőhazámat. Azóta országom és nemzetem sorsa sokszor ragadta meg, szorította össze a szívemet, de a magyar politikával nem foglalkoztam, arról nem írtam.
Most, kilencvenéves koromban sem illik. De valami mégis erre késztet. Legalább két hosszú téli éjszakán ezen gondolkodtam.

A paksi orosz–magyar megállapodás kísértett.

A mostani miniszterelnök úr évekig megtisztelt figyelmével és barátságával. Most mégis kötelességemnek tartom, hogy e sorokkal őfelé is irányítsam véleményemet. Már régen, immár több mint húsz éve ismerem az ő világnézeti hajlamait. Ő még 1989 előtt is, úgy látom, valahogy idegenkedett az úgynevezett „Nyugattól”, Nyugat-Európától és Angliától.

De most választóvonalhoz érkezett. Nemigen értek egyet azokkal, akik a paksi megállapodás gazdasági következményeiről beszélnek, spekulálnak. Olcsóbb lesz-e az áram vagy drágább tíz év múlva, mire a beruházás (ha egyáltalán) elkészül? Drága magyarjaim, ezt nem tudhatjuk, de ha tudnánk is, ez lényegtelen. A kutya farka alá való. Egy ország lényege, sorsa, jelleme nem gazdasági részlet. Egy ország lényegét az teszi, hogy kik vagyunk, hova tartozunk.

Amikor a magyarság vezetői néha a „Keletet” választották, az majdnem mindig katasztrofálisnak bizonyult.

Mit várhattunk, milyen jutalmat egy nagyorosz birodalomtól? Semmit. Széchenyi, Kossuth előre látták ezt. Az oroszokat el kell ismerni és tisztelni kell őket, mint azt távoli rokonaink, a bölcs finnek teszik. De mi nem az oroszokhoz tartozunk. A hozzájuk való alkalmazkodásunk sosem állhat törekvéseink központjában. Tiszteljük vívmányaikat, nagy művészeiket. De a magyar szellem, a magyar értelem, a magyar művészet és műveltség lélegzete nyugati. Nem orosz, de még csak nem is amerikai. Aki hozzánk szól, az – minden nagyságuk dacára – nem annyira Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, hanem egy Dante, egy Shakespeare, egy Pascal, egy Goethe, egy Tocqueville. A Nyugat gyakran volt a keresztünk, de vállalnunk kell, mert az a csillagunk is. Becsüljük nagyorosz szomszédainkat, de nem szabad hozzájuk alkalmazkodnunk, odafelé sündörögni, mert az talán végleges teher lehet hosszú időre és a magyarság kárára válik.”

Nem szabad túl sokat gondolkodni

A 24.hu a lap kiváló munkatársának, Nagy Józsefnek 2015 nyarán készült interjújából közölt újra egy hosszú részletet. Remek interjú egy remek emberrel, amely az olvasó elé idézte John Lukacs felejthetetlen alakját.

“John Lukacs, a legismertebb kortárs magyar történész, ritka bölcs ember, aki jobb szeretett kérdezni, mérlegelni, mint kijelenteni” – így vezette be az interjúrészletet a 24.hu szerkesztője. Nagy József 2015ben a Hamu és Gyémánt című magazinnak készítette az interjút; a kiadó engedélyével ebből a beszélgetésből idéztek.
“Szent István nagy ember volt, hatalmas érdeme az is, hogy felismerte: nem kelethez, Bizánchoz kell tartoznunk, hanem nyugathoz, Rómához. Mindent megkaphatott volna a hatalmas Bizánci Birodalomtól, mégis a nyugatot választotta. Mert mi oda tartozunk! Rendkívüli bölcs. Nyugati nőt vett feleségül!… Amúgy az a szó, hogy nyugat, akkoriban alig létezett, sőt az Európa sem volt használatos… Szent István, bár a kifejezéseket aligha ismerte, tudta, Magyarország nem Kelet-Európa, hanem Közép-Európa. Ma is az! A nagy Churchill is tisztában volt ezzel, magyarázta is a Rooseveltnek, de nem tudta megértetni vele… más dolga is volt annak. De kár.”

Kedves Friss, annyit lop tőlem, amennyit akar…

A Népszava egyik kiváló vezető munkatársa, Friss Róbert korábbi, hosszú cikkével búcsúzott John Lukacstól.
(Egy tolvaj lábjegyzete — John Lukacs emlékezete) Ez az írás megjelent a John Lukacsot 90. születésnapján köszöntő kötetben, az Európa Könyvkiadónál.
“Valamikor a kilencvenes évek elején ismertem meg személyesen is: az egyik első interjút a magyar nyomtatott sajtóban — Balogh Ernő társaságában — valamikori lapomnak, a Népszabadságnak készítettük vele a Hétvége mellékletbe, hogy aztán hazalátogatásaikor, évente találkozzunk. Hol Hovanyecz László, azóta elhunyt kiváló kollégám, hol én kérdeztük őt, később pedig évről évre vendégül is látta egy-egy ebédre társaságunkban a főszerkesztő.

Kényelmetlen interjúalany. Nem mintha nem volna kedves, vagy kellemes társalgó, de mindezzel könnyen becsapja a felületes,  csupán a nemzetközi hírű történésznek kijáró sznob érdeklődést. Darabig elviseli a felszínességet, kivár, aztán minden erőfeszítés ellenére, mind kevésbé képes úrrá lenni az arcvonásain, a tekintetén. Látszik rajta, hogy gyorsan elunja a hasztalan társalgást Felméri, kivel beszél, s ha érdektelennek találja az egészet, menekülésként legfeljebb elkezd visszakérdezni. A felkészületlen vagy sordíjas kényszerben lévő fecsegő pedig máris csapdába esik: észre sem veszi, s máris ő ad interjút a saját interjúalanyának… Ha pedig már mindent kibányászott az illetőből, Lukács azon nyomban „eltűnik” a helyszínről.”


Ajánlott olvasmány: szellemi alvilág és csőcselék

Ahogyan a 2014-es választási kampányidőszakban John Lukacstól, úgy a 2002-es választások előtt egy Lukacshoz rendkívül hasonló habitusú, szintén a szó legnemesebb értelmében polgári tudóstól, Engel Páltól is megkapta Orbán és társasága a figyelmeztetést: az úgynevezett “nemzeti jobboldal” végzetes hibákat követ el, tévúton jár.
Engel Pál “Úrigyerekek tévúton” című megdöbbentő írása most is megtalálható a hajdani Népszabadság archívumában.
“Pár évvel ezelőtt Görgey Gábor számomra rokonszenves tárcát tett közzé az “úriemberről”. Azt fejtegette benne, hogy a szót a történelem rossz ízűvé tette, holott jelenthetne valami jót is. Jelenthetné a polgári értékek és viselkedésformák olyan együttesét, amely ma, a modern világban is vállalható. Igen. Bárcsak jelentené. Úgy vélem azonban, hogy ettől még messze vagyunk. A mai Magyarország jobboldali érzelmű polgára megőrzött ugyan egyet-mást a harmincas évek “keresztény úriemberének” mentalitásából, de úgy hiszem, vajmi keveset sikerült elsajátítania azokból az értékekből, amelyek civilizáltabb országokban a konzervatív polgári lét velejárói. Valószínű, hogy erről nem ő tehet, hanem a politikai rendszer, amelyben élnie adatott. A tény azonban ettől még tény marad. Ezért az alábbiakban nem afféle idealizált “úriemberekhez” kívánok szólni, amilyeneket Görgey szeretne látni (velem együtt) ebben az országban. Tudomásul veszem, ha nem szívesen is, hogy ilyenek kevesen vannak. De legalább a többieket, akik “jó magyar keresztény polgárnak” tartják magukat, szeretném emlékeztetni arra, személyes emlékeim alapján, hogy mit jelentett ez a kifejezés valaha. Hogy volt egy olyan kor, amelyben a “keresztény polgárságot”, az “úriemberek” világát, bármilyen gyarló volt is az, szakadék választotta el a szellemi alvilágtól és a csőcseléktől. És ahhoz, hogy Magyarországon végre viszonylag civilizált konzervativizmusról lehessen beszélni, ezt a szakadékot bizony újra meg kell teremteni.”

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn És lőn, megszületett a Minden Idők Legbénább Kormánykamuja (rövidítve: MILK), ami olyan ciki, …

ujhelyi

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Piros lapot kell mutatni Orbán rendszerének – buzdított szavazásra Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd …

ep-valasztas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Mondá az úr! Menj és harcolj. A szép szájával mondá, meg az ő …

valasztasi-csalas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Öt évvel ezelőtt 30 százalék alatt maradt a végső részvételi arány, ezt biztosan …

Pin It on Pinterest