Connect with us

Kiemelt hírek

Ketten gyilkolni készültek – Akiknek nem drága az életünk….

karambol
Megosztás

A Bp-í autósok közössége tette közzé azt a videót, aminek tanúsága szerint két mocskosul beszívott senkiházi éppen vezetni, azaz gyilkolni készül.

Cseppet sem vidám

A dologba nagyon nehéz lenne belelátni legalább a helyzetkomikumot, amit a részegek botladozása legtöbbször – valljuk be – kivált. A két felvételen látható ember éppen egy kiadós mulatozás után van. Egy társaság a szórakozóhely előtt rögzítette őket, ahonnan éppen távoztak. A részegek valami olyasmire készültek, majd követtek el, amit mások csak nagy-nagy szerencsével úszhattak meg.

https://youtu.be/QOvFHPHu4tQ

Ahogy az a kísérőszövegben is olvasható, valami hasonlót láthattunk az „Üvegtigris” című filmben is, de azért két dolgot ne felejtsünk el! Az egyik, hogy az egy játékfilm, a másik, hogy ott az utas volt matt-részeg és nem a vezető. Más esetben ide másolnánk a kiválóra sikeredett jelenetet a filmből, de most véletlenül sincs kedvünk elviccelni a valóság borzalmát.

Azt természetesen nem tudjuk, hogy ért haza a két bűnöző, de amennyiben nem torkollott tragédiába az autózásuk, az ugyan úgy nem az ő érdemük, mint ahogy az esetet rögzítő társaságé sem, akik azon kívül, hogy kommentálták az eseményeket, semmit nem tettek azért, hogy a két részeg férfit megakadályozzák abban, hogy elhajthassanak.

Végignézve a világhálót egyre több hirdetést találni, amelyek feladói jogi védelmet ajánlanak a részeg vezetőknek, a vétlen áldozatok jogaival viszont mintha senki sem törődne. Vezessen óvatosan, mert nem tudhatja melyik autóban ül a pityókás gyilkosa.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük