Kerítésen innen
Hopp, beficcent egy „sánta kutya-eset” Szijjártóék háza-tájáról

A hevesi polgármester bejelentette, hogy a városában telepszik le annak a BYN Chemicalnek a magyarországi leányvállalata, amelyik a világ legnagyobb NMP- (N-metil-pirrolidon) gyártója. Mindez úgy történik, hogy alig több mint egy hónapja a sajtóban felröppent híreket cáfolva Schweiczer Sándor polgármester személyesen tagadta le a cég letelepedését – közölte az LMP-Zöldek frakcióvezető-helyettese egy pénteki Facebook-posztban.

Hogy kerül a képbe Szijjártó? Így….
Csárdi Antal szerint, mind a polgármester, mind pedig Szijjártó Péter nevében válaszoló Magyar Levente hatalmasat hazudott, ugyanis korábbi írásbeli kérdésére válaszolva azt írta, hogy
ha valamely beruházni szándékozó vállalattal sikeresen lezárulnak a tárgyalások, a Külgazdasági és Külügyminisztérium haladéktalanul tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.
Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy késő este jelentették be a cég érkezését, és erről nem adott ki tájékoztatást a tárca, emellett lakossági fórumot sem tartottak az ügyben.
Ahogy eddig a Fidesztől megszokhattuk, tagadva a tényeket, becsapva az embereket veszélyeztetik most éppen a hevesiek egészségét
– zárta bejegyzését Csárdi Antal.
Nekik legyen mondva….
Az NMP-t (N-metil-2-pirrolidon, metil-pirrolidon) leggyakrabban oldószerként használják az iparban, s annyira veszélyes, hogy az Európai Bizottság már korlátozta használatát.
Súlyos szem-, légúti-, és bőrirritációt okoz, emellett károsítja a reprodukciót is. Gőzként is bejuthat az emberi szervezetbe.

fotó: Csárdi Antal közösségi oldala
Friss
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”