Kerítésen innen
Hoppál nem aprózza el, krumpli helyett laptopokat oszt
A Baranya megyei Szilágy község szépkorúi nagy napra ébredtek, hogy nem csak maga Hoppál Péter fideszes honatya látogatott el hozzájuk szavazatokért kuncsorogni, de a puttonya is tele volt ajándékkal. Olyannal, amire nagy szüksége van a község időseinek!
Tej, tojás, krumpli, laptop
A jól bevált tej-tojás-krumpli trió nem volt szimpatikus Hoppál képviselőnek, ő mert nagyobbat álmodni. Közpénzünkön laptopot osztogatott a helyi nyugdíjasoknak.
A fejlesztési minisztérium programjában olyan 65 éven felüliek vehettek részt, akik hátrányos helyzetű településeken élnek. Ők nemcsak gépet, hanem informatikai képzést is kapnak, amit közmunkások végeznek majd. A helyiek kitörő örömmel fogadták a megtiszteltetést, bár lehet, hogy nagyobb hasznát vették volna az elspájzolható tartós élelmiszernek, mint a lehetőségnek, hogy ha internethez jutnak és már be is tudják kapcsolni a masinériát, akkor kitágulhat a világ és láthatják, milyen jó is nekik, hogy hátrányos helyzetű kistelepülésen laknak.
A HírTV információja szerint Hoppál Péter újra elindul az önkormányzati választáson a körzetben, de azt mondja, ennek a programnak nincs köze a kampányhoz.
Rosszindulatú híresztelésekkel nem hiszem, hogy foglalkoznom kell.
A közpénzből vásárolt gépek átadóján szívesen vett részt:
„Nagyon sok olyan ügyben sikerült valódi pozitív lobbitevékenységet kifejteni, ami aztán eredményre vezetett. Itt ez a program. Ez szociális alapon, illetve különbözően válogatták ki, kik tudnak első körben részt venni benne, erre vonatkozóan személyes ráhatást nyilán nem tudtak kifejteni az országgyűlési képviselők.”
Kitekintés: nemzeti kormányunk összesen ötezer darab számítógépet vásárolt 1,2 milliárd forintért, és ugyanennyibe kerül az elengedhetetlenül kötődő oktatás is.
https://varosikurir.hu/pecsi-karacsonyfat-hoppal-peter-fideszes-kepviselo-fotoi-diszitik/
https://varosikurir.hu/krumpli-es-szenteltviz-na-meg-a-lakcimkartya/
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
Miklósné Kiss
2018.01.28 09:26 at 09:26
Valamelyik vállalatnál, intézménynél vagy akárhol selejtezés volt?
evetke
2018.01.28 22:18 at 22:18
Az 1,2 milliardot ha elosztom 5 ezerrel, az 240 000 gepenkent. Ennyiert en is szivesen vennek egy laptopot, mert azert mar egesz jot lehet kapni. Nemregiben kerult be a csaladba egy 170 ezerert, jo teljesitmenyu, nagy tarhelyu, vadi uj. Az idos kezdo internetezoknek meg az is tul jo volna. Attol tartok ezzel megint nagyon jol jart valaki.