Bulvár
Horoszkóp a „nyúlon innen és túl” – jegyében a nagyon hosszú húsvéti hétvégére
Ha ötleted sincs, hogy hogyan töltsd az előtted álló nagyon hosszú hétvégét, vagy szeretnél betekintést nyerni, hogy mire számíthatsz a Húsvét időszakában, mi segítünk neked. A húsvéti horoszkópod elárulja, hogy hogyan készülj a nyuszi érkezésére.
Oroszlán
Próbálsz kitűnni a többiek közül. Formabontó dekoráció, új ízek az asztalon és olyan öltözék és frizura, amihez foghatót sehol nem lehet látni. Szívesen várod vendégségbe a rokonokat. A gyerekekkel pedig sok közös programot találtok ki.
…addig is szerdán….
Ma igazán ki lehet éhezve a tudásra, kedves Oroszlán, hiszen agya csak úgy szívja magába az információkat. Ez a nap pedig igazán alkalmas is egy kis olvasgatásra, mert családjában harmónia és nyugalom uralkodik, ilyenkor pedig tud szakítani egy kis időt az informálódásra.
Szűz
Mindent a maga idejében készítesz el. Tartod a böjtöt, majd ha megengedett, akkor már a húst is fogyasztod. Mindent a legtökéletesebben akarsz kivitelezni és ez sikerül is, még ha rengeteg munkádba telik is. Szeretettel várod a rokonokat látogatóba.
…addig is szerdán….
Vigyázzon, mert ma túlzott kényelmességével elszalaszthat bizonyos lehetőségeket, melyekre már régóta várt és ettől bizony igencsak frusztrált lehet ma, kedves Szűz. Az pedig soha nem vezet jóra, ha rossz a kedve. Vegye elejét a pechsorozatnak és inkább csináljon olyan dolgokat amik nem igényelnek túl nagy erő befektetést, de mégis halad előre teendőivel. Így biztosan nem érheti az a vád, hogy nem dolgozik eleget.
Mérleg
Nem okoz nagy fejtörést számodra, hogy hogyan készülj az ünnepekre, hiszen már régóta kész terv állt össze a fejedben ezzel kapcsolatban. Mindent tökéletesen kivitelezel és arra is lesz időd, hogy a gyerekeknek tojásvadászatot szervezz be, az ő legnagyobb örömükre.
…addig is szerdán….
Túl szigorú önmagához kedves Mérleg. Ha a dolgok nem mennek jól, az nem feltétlenül az ön hibája. Természetesen ön akkor is csak magában keresi a bajt és éppen ezért egy kicsit elvonulna családjától, hogy egyedül tudja átgondolni ügyeit, azonban lehet, hogy ez szeretteivel konfliktusokhoz vezethet, így legyen velük nagyon diplomatikus.
Skorpió
Érzelmi hullámok törnek rád az ünnepekkel kapcsolatban. Egyik pillanatban alig várod a készülődést és a családi összejöveteleket, a másikban csak arra vágysz, hogy egyedül lehess és egy film kíséretében sonkát és süteményt majszolj. A gyerekekkel viszont szívesen rendeztek jelmezes tojásvadászatot.
…addig is szerdán….
Kedves Skorpió, a mai egy nyugis napnak ígérkezik az életében. Úgy tűnik nincs más dolga, mint úszni az árral, gyönyörködni a természet szépségeiben és élvezni a családjával töltött idõ minden percét. Használja ki jól ezt a napot, mert ilyen bizony kevés van az életben.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’