Állati
Horror Sajóládon – Ne tűrjük az állatkínzást!
Egyre több és több állatkínzás kerül napvilágra. Szinte nem műlik el nap, hogy egy újabb szörnyű esetről ne értesülnénk magunk is. Az embernek forog a gyomra, amikor ezeknek a megkínzott állatoknak a fotóit nézi, és akkor még nem szóltunk a tehetetlen dühről, ami minden rendes embert feszít. Nem tehetjük meg azonban, hogy nem tájékoztatunk valamiről, ami egyre inkább elharapózik.
A Miskolci Rendőrkapitányság állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 25 éves sajóládi férfival szemben
A járőrök 2018. december 16-án délelőtt Sajóládon, a Móra Ferenc utcában egy bántalmazott és láthatóan méltatlan körülmények között tartott kiskutyát találtak. Az eb nyakában egy másfél méter hosszúságú lánc lógott, ami már benőtt a nyakába. A rendőrök egy miskolci állatsegítő alapítvány munkatársainak adták át a kistestű állatot, akik gondoskodtak az egészségügyi ellátásáról és további elhelyezéséről. A rendőrök azonosították a kutya tulajdonosát és gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Czabán Bernadett, a Szent István Egyetemen végzett okleveles kynologus, szakdolgozatában átfogó elemzést végzett az állatkínzás bűncselekményekről Magyarországon 2004-2011 időszakra vonatkozóan. A több hónapos kutatómunka eredménye átfogó képet ad a vizsgált időszakban (2011.) az állatkínzás bűncselekmények helyzetéről Magyarországon. Ilyen jellegű kutatásra még nem volt példa Magyarországon, a ez az első eset, hogy átfogó, tényszerű képet kapunk a témáról. (Forrás)
Ha ön környezetében állatkínzást tapasztal, azonnal hívja a rendőrséget, vagy bármelyik állatvédő szervezetet!
Néhány hasonló eset a közelmúltból:
Éheztetéses állatkínzás? – Embertelen kísérlet állatokkal, élesben
Reggeli horror csak felnőtteknek!!!! – Siratóének a spanyol agarak halálára
Friss
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása