A magyar fociválogatott 2-1-re kikapott hétfő este az Eb-selejtezőn Szlovákiától, hiába volt rengeteg helyzete és irányította az első félidőt.


Felelős kapitányi hozzáállás: Nem mi vagyunk a hibásak…..

Marco Rossi szövetségi kapitány szomorú az eredmény miatt, de felemelt fejjel kell továbbmenniük. Szerinte a bírók is hibáztak.

„Néhány hibát elkövettünk, mi hibáztunk, nem alibit keresek, de sajnos a játékvezető csapat is sok hibát követett el. Az első gól lesállásnál született, és ez befolyásolta az egész meccset. A második gól a mi hibánk volt, rosszul helyezkedtünk, nem fogtuk jól a támadókat. Nem érdemeltünk vereséget, jó volt a hozzáállásunk. Tudtuk, hogy a szlovák jó csapat, birtokolja a labdát, hátulról építkezve hozza fel a labdát, próbáltunk blokkolni”

– mondta szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

„Semmilyen panaszt nem tudok tenni a a játékosaimra. Két vereséget szenvedtünk el, de pont azokat a meccseket veszítettük el, amelyeket igazán meg akartam nyerni. Emiatt szomorúak vagyunk. Keményen kell dolgozni és felemelt fejjel kell továbbmennünk.”

Minden lehet, még nyerhetünk is… egyszer….

„Azt mondtam a fiúknak, hogy különleges, kiegyenlített csoport a miénk. Meg kell nézni a ma délután azeri-horvát eredményt, ami 1-1 lett. Minden lehetséges tehát, harcolnunk kell, de most minden sokkal bonyolultabb, mint korábban volt. Nem tudom, hogy képesek leszünk-e nyerni, de hinnünk kell benne, ennek a szellemében kell dolgoznunk”

– zárta értékelését a kapitány.

Forrás: index.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét