Kerítésen innen
Ideadott 500.000.- forintot, ezért 50 szavazatot kellett intéznem – Szégyellem magam… – Választási ‘etikett’ 2025 Magyarországán
Egy szavazat 10.000.- forint! – Járdánházán többtucatnyi ember vállalta arccal és névvel, hogy írásos vagy videós nyilatkozatot tesz a fideszes polgármester választási csalásairól – írta riportja elé Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közösségi oldalán.
Emlékeztetőül: 2026….
„Ebben az Ózd melletti, mérhetetlenül szegény faluban ugyanaz történik, mint oly sok más településen, de néhány elszánt honfitársunk nem hagyta a dolgot annyiban, számos bizonyítékot gyűjtött és feljelentést is tett.
A nyilatkozók – akik közül néhányat személyesen is felkerestem – elmondása egyöntetű abban, hogy a polgármester személyesen vagy „szervezőkön” keresztül juttatta el a pénzt.
Akár örülhetnénk is, hogy legalább ebben a faluban lehet valami következménye a csalásnak. Ez azonban egyáltalán nem biztos – nem csodálkoznék, ha végül a pintérség elsikálná az ügyet, vagy a polgármester némi segély felajánlásával elérné a vallomások megváltoztatását.
És ha itt végül lenne is következménye az ügynek, sajnos tudjuk, hogy
Járdánháza nem kivétel, hanem a szabály.
Ez megy mindenhol, a szemünk előtt csalják el az egész választást mindaddig, amíg nem biztosítjuk annak valódi feltételeit. Mindaddig, amíg a propaganda erről el tudja terelni a figyelmet, így is fog maradni.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A hozzászólásokból…
„Így működik a feudális Abszurdisztán. A felcsúti TSZ elnök meg csak ül a trónon. Jó reggelt Magyarország! Tessék végre szervilis alattvalóból öntudatos polgárrá változni!” „Pénzt kapnak azért a szegények, hogy arra szavazzanak, akik miatt szegények”
„Ezzel tökéletesen tisztában voltunk eddig is, sokszázezer szavazat kerül be a rendszerbe ezzel a módszerrel minden választásnál. Ezt kéne felfognia végre Magyar Péternek, hogy verheti a mellét a közvéleménykutatásokon látható 8-10%-os előnyével, de ha a választásokra kerül a sor. ezek a szavazatok (plusz a külföldről érkező hasonlók) mindig a Fidesz javára billentik a mérleget. Amíg nem sikerül valahogy ezeket a csalásokat megszűntetni, senkinek sincs esélye ellenük.”
„Minden szegény kisfalvakban ez van, ezért szavaznak 100 %-ban a fideszre! Pénz, zsarolás, elszegényítés, így működik a fidesz”
„A fát adja? Nem ő adja hanem az állam az én adómból!”
„Mi is tudunk olyan falvakat ,ahol 20 000 ft-ot,és ingyen fát osztogatott a Fideszes polgármester ! De az emberek nem mernek nyilatkozni, mert félnek hogy nem lesz közmunka , vagy legközelebb ezt sem fogják kapni ha beszélnek ! Így megy ez orbánisztán országában már 10- 14 éve !”
„A rendszer szándékosan hagyja, hogy ilyen nyomorúságosan éljenek emberek, mert aztán belekényszerülnek abba, hogy részt vegyenek a csalásban…az éhség, gyerekek fenntartása nagy úr… Most meg majd ők lesznek leültetve, nem az igazi felelősök… Le a kalappal, hogy el mérték ezt mondani…”
„Kedves Ákos! Felsőgagyban is ez történt, csak ott választások előtt 10e Ft önkormányzati támogatást adtak minden rászorulónak.”
„Van olyan település, hogy választás előtt hízót vág a polgi, és kiosztja az egyszerű választók között.”
„Magyarország ezernyi településén megy ez már sokadszorra. Krumpli, párezer forint, csomag. A Polgármestereket azért fizeti le a kormány, hogy a közmunkával és némi kis pénzzel, tudják zsarolni a végtelenségig kiszolgáltatottságukat. Van Borsodi falu ahol 100% – os volt a szavazatarány a Fidesznek.Ez a nyomorúság teljes kihasználása.”
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…