Kerítésen innen
Igaz? Nem annyira? – Szétkapták a minisztériumban a kínai ajándékot, hátha lehallgató-cucc van bene….
Annyi véresen komoly hír jelent meg az elmúlt napokban Hszi Csin-ping kínai elnök és tetemes stábja látogatása kacsán, hogy itt az ideje a VSquare értesüléséről is írni, ami jól jellemzi az egyes ember hozzájuk állását még akkor is, ha munkaadójuk a Lázár-vezette minisztérium.
Lázár-ukáz, vagy magánszorgalom?
A színfalak mögött a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva figyelik Kína magyarországi nyomulását, miközben Orbánék tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázata lenne a távol-keleti nagyhatalom előretörésének
– írja a VSquare oknyomozó oldal a hírlevelében. Felidéztek egy érdekes történetet ennek kapcsán.
Az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium tisztviselői modellvonatokat kaptak ajándékba a Budapest–Belgrád vasútfelújítási projektben részt vevő kínai cégektől. Ugyan a kínai kultúrában ez bevett szokásnak számít, de a tárca dolgozói gyanakodni kezdtek, hogy esetleg poloska, vagy kamerákat rejtenének az ajándékok, ezért átvizsgáltatták azokat.
Végül semmi ilyesmit nem találtak bennük, Lázár János építési és közlekedési miniszter a VSquare kérdésére azt mondta,
a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.
Emlékeztetőül….
Szerda este érkezett háromnapos látogatásra Budapestre Hszi Csin-ping, kínai elnök. A külügyminisztérium szerint legalább 16 megállapodást írnak majd alá.
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….