Kerítésen innen
Breaking News: Dobrev Klára árnyékkormányt alakít!
Gyurcsány Ferenc DK-elnök napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – értesült a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – értesült a Magyar Nemzet, azóta megtörtént a hivatalos bejelentés is.

Természetesen a péntek délelőtt megjelent írás megállapítását máris harsogja az M1 Híradója
A Magyar Nemzet információi szerint a volt kormányfő gyakorlatilag ezt készítette elő az utóbbi időszakban a Facebookon közzétett posztjaival.
Mint köztudott, hónapok óta folyamatosan azt írta a közösségi oldalán, hogy készülnek valamire. Ezekben a bejegyzésekben Gyurcsány becsmérlő szavakkal bírálta a miniszterelnököt, a kormányt, és rendszerváltásról, lázadásról, új, nyugodt időszakról beszélt.
A rendszer lebontásával összefüggésben közölte, ellenzékinek lenni hazafias kötelesség, a rosszul működő rendszert lebontani hazafias tett. Botrányos módon emlékezett a 2006-os eseményekre is, ma reggel pedig jelezte:
„Szóltam készülünk, szólok: felkészültünk.”
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Molnár Csaba, a DK alelnöke, hogy pártja nem vár tovább, Dobrev Klára vezetésével árnyékkormányt alakítanak, hogy megmutassák, van alternatívája Orbánnak.
Molnár az online sajtótájékoztatón arról beszélt: a miniszterelnök hazudott a magyaroknak a választás előtt, majd április után az elmúlt évtizedek legfájdalmasabb megszorítócsomagját vetette ki.
„Orbán miatt van megélhetési válság Magyarországon” – jelentette ki Molnár Csaba, és hozzátette: amíg Orbán marad, marad a válság is.
„Ma a kormány távozása az első számú feltétele annak, hogy véget vessünk ennek a megélhetési válságnak.”
Ilyen helyzetben az ellenzéknek morális és politikai kötelessége a DK politikusa szerint, hogy megmutassa, van kiút a válságból és van alternatíva. Mivel a DK-nak van a legnagyobb támogatottsága és legnagyobb frakciója ellenzéki oldalon, Molnár szerint nagyobb a felelősége is. Ezért készültek egész nyáron az előttük álló feladatokra.
Forrás: Telex.hu

Szerző
Friss
- Csillagok alatt, szerelem előtt – Július első hétvégéjének randihoroszkópja
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen