Connect with us

Ez a nap

Izrael kimentette a fehér sisakos életmentőket Szíriából

fehér sisakos önkéntesek akcióban
Megosztás

A hét éve dúló polgárháború emblematikus hősei a fehér sisakos polgári védelmisek, akik közül sokan áldozták életüket a mentés során. Nyolcszázan most megmenekültek.

A szíriai polgári védelem körülbelül nyolcszáz tagját, illetve családtagjaikat evakuálta a polgárháború dúlta ország délnyugati részéről az izraeli hadsereg, hogy megmentse őket az orosz csapatok által támogatott damaszkuszi kormányerők támadásától. Az izraeli közlemény szerint a fehér sisakosok közvetlen életveszélyben voltak, ezért az Egyesült Államok és több európai állam kérésére egy meg nem nevezett szomszédos országba vitték őket.

A jordániai hivatalos hírügynökség közleménye szerint a polgári védelem tagjai a királyságban vannak, egyelőre zárt területen, innen helyezik át őket hamarosan nyugati országokba, Nagy-Britanniába, Németországba és Kanadába.

A Szíriai Polgári Védelem fehér sisakjukról ismertté vált tagjai folyamatosan dolgoznak a lázadók által megszállt, a kormányerők és az orosz légierő által támadott térségekben is a civilek mentésén – gyakran a saját életüket kockáztatva.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Legalább hetven áldozata van egy vegyifegyver támadásnak Szíriában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük