Kerítésen innen
Jó hír! Az ügyészség még nem őrült meg teljesen!

A 64 éves férfit kedden állították elő egy Facebook-poszt miatt, amiben többek közt ez a mondat szerepel: „Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig”.
Kire gondolt a „szerző”?
A férfi a 444-nek elmondta, a kihallgatásán arról is kérdezték, pontosan kit tart diktátornak. A portál megkeresésére az ügyészség kedden azt közölte, hogy a férfi a gyanúsítás közlésével és az őrizetbe vétellel szemben is panaszt tett, melyeknek az ügyészség helyt adott.
„Az ügyészség ezen döntése nyomán a férfi őrizetbe vétele és egyben gyanúsítotti minősége megszűnt, és a nyomozás vizsgálati szakaszból felderítési szakaszba került vissza”
Az ügyészség álláspontja szerint
„a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel a bűncselekmény megvalósulásához az elkövetőnek valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni. Az inkriminált Facebook-bejegyzés pedig ilyet nem tartalmaz”.
Továbbá azt írták:
„A 2020. április 28. napján közzétett poszt egy később bekövetkezett esemény – a járványhelyzetben bevezetett korlátozások 2020. május 4 .napján történt részleges feloldása – esetére nézve egy feltételezett állapotot elemez, így csupán feltételezésnek minősíthető, amely kizárja a bűncselekmény megvalósulását és amely nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására”.
„Éppen ellenkezőleg,
a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon”
– közölte az ügyészség.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek