Banánköztársaság
„Jogállami” gátszakítás, nyári szünetben
A demokratikus jogállam rombolása 2010 óta folyamatos – annyira, hogy mára csak patyomkini szemfényvesztés maradt belőle. Mégis: az embernek újra meg újra olyan érzése van, mintha a hatalom egyre vadabbul, egyre pofátlanabbul esne neki annak, ami netán még úgy-ahogy létezik, létezni látszik.
A “védelmi hozzájárulás” egészen kirívó, önleleplezőn – már ha szükség van még bármilyen (ön)leleplezésre – maffiaszerű intézkedés. Persze, nem az első… De bárhová nézünk, mindenütt rombolást látni: a hatalmasoknak szinte semmit sem kell indokolniuk – jó ideje már a látszatra sem adnak.
Amúgy is évek óta “rendkívüli helyzet” van…
A legborzasztóbb pusztítás a humán szférában zajlik: az oktatásban, az egészségügyben, a szociális “ellátásban”, és általában a kultúrában – mindehhez képest a másfél évtizede tartó gátlástalan fosztogatás szinte semmiségnek tűnik.
Néhol még mintha az érintettek azt hinnék, maradt némi beleszólásuk saját dolgaikba – de gyorsan kiderül, hogy saját dolgaik sincsenek már. És nem kell sok, hogy azt gondolják, soha nem is voltak…
Tantestületek, diákok által támogatott, sikeres vezetők pályázatait utasítják el, indoklás nélkül. Vagy mit is mondok: dehogy “indoklás” nélkül! Ha rákérdeznek, viszonylag hamar megkapják az “indoklást” – Battonyától Nemesmedvesig ugyanazt a szemérmetlenül hazug szöveget:
minden szakmai szempontok alapján, jogszerűen történt…
Mintha a képünkbe röhögnének – és tényleg…
Közben az ország részben élvezi, részben tehetetlenül(?) elszenvedi Demeter Szilárdok, Vidnyánszkyk stb. rémuralmát. És a Szuveneritásvédelmi Hivatal is “dolgozni” kezdett – mit mondjak, közpénzt kapott hozzá, rendesen. “Munkájukat” a maffia megszámlálhatatlan, ugyancsak közpénzből fizetett szervezete, és rengeteg sajtómunkása, “szakértője”, “elemzője” segíti. Sok ilyen “elemző” akár “egyetemi oktatóként” is funkcionálhat… A rombolás példáit a végtelenségig sorolhatnánk: a zagyvaságokba rejtett “törvényeket”, “módosításokat”; a “háborús veszélyhelyzet” fogságába, rabságába vetett ország “miniszterelnökének” – Legfőbb Hadúrként sem lehetne korlátlanabb a hatalma – naponkénti rendeleteit százmilliárdok “átcsoportosításáról”, felmentésekről, kinevezésekről stb.
S amióta Orbánia lett az EU soros elnöke,
szájtátva figyelhetjük a Keresztapa “diplomáciai” ámokfutását: igazán mindent elkövet, hogy világpolitikai tényezőnek láttassa magát. Mondhatni, felejthetetlen, ahogy közölte: három kérdésben is kikérte Putyin véleményét… Hadd legyen végre egy jó napja a kis orosz diktátornak…
És nem sikertelenül forgolódik: összehozta az EU új szélsőjobboldali frakcióját – igaz, komoly szerepet – egyelőre? – a maffia nem kapott benne.
De az tény, hogy sikerült neki, nem csupán a Fideszt, a NER-t, Orbániát, de az egész országot Európa neofasisztáihoz kapcsolnia. Akár akarjuk, akár nem. Az EU legnagyobb fogyatékossága a hihetetlen lassúság, körülményeskedés. Képtelen gyorsan és adekvátan reagálni arra, ha egy tagországát előre megfontoltan, aljas indítékból kivezetik a demokráciák szalonjából…
Hogy itthon végül is az emberek nagy többsége – ki lelkesen, ki tehetetlenül(?) – mindent elfogad, mindent eltűr, már megszoktuk. És most szoktatjuk magunkat ahhoz, hogy az EU is.
Szerző
