Ez a nap
Jól beolvasott Orbánnak egy szlovákiai magyar diplomata

Amit Ön pénteken előadott, az még csak nem is dilettáns kommentár, hanem a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba… Ön megsértett minden szlovákiai becsületes állampolgárt – írta Petőcz Kálmán politológus, diplomata.
Orbán Viktor pénteken a közmédiában úgy kommentálta a szlovák belpolitikai válságot, hogy „Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak”. Miközben a valóság az, hogy Szlovákiában az után alakult ki belpolitikai válság, hogy otthonában meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. A gyilkosság után lemondott a szlovák kulturális miniszter, Andrej Kiska köztársasági elnök pedig felvetette az előrehozott választásokat is.
Az újságíró utolsó, befejezetlen írásában az olasz calabriai maffiához, a ‘Ndranghetához állítólag közel álló személyek Szlovákiában való megjelenésével, kapcsolati hálózatukkal és politikai kötődéseikkel foglalkozik, az írás az utóbbiak között említ különböző, Robert Fico kormánypártjához közel álló és annak tartott személyeket is.
A pozsonyi Új szóban vasárnap jelent meg Petőcz Kálmán politológus, politikus, diplomata Levél Orbán Viktornak című írása, amely így kezdődik:
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Orbán Viktor!
Szeretném Önt nagyon szépen megkérni, hogy ne avatkozzon bele Szlovákia belügyeibe, főleg nem olyan szerencsétlen és buta módon, ahogy azt pénteken a közmédiában tette.
Ön nagyon jól tudja, hogy sem Soros Györgynek, sem egyéb „nyugati imperialistáknak” ahhoz, hogy Szlovákiában az emberek fel vannak háborodva és tüntetnek, semmi köze nincs”.
A politológus kitér a szlovákiai tüntetések okára, a korrupciós maffiára, amely kilopta az emberek segge alól a fél országot, és ellehetetlenítette a gyerekeik jövőjét. „Önnek nincs egyetlen jó szava sem, amellyel együttérzését fejezné ki a két meggyilkolt fiatal és hozzátartozóik iránt? Önnek ebben a nehéz pillanatban is csak „sorosozásra” és „migráncsozásra” futja?” – teszi fel a kérdést.
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek