Többfelé alakulhat ki heves zivatar kedden. Ma éjjel eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat, nyugat felől felszakadozik a felhőzet.

Záporok, zivatarok

Hétfő délután melegfront határozza meg időjárásunkat. Jellemzően összefüggő felhőzet borítja az eget, csak rövid időszakokra, elsősorban a keleti országrészben szűrődhet át, bukkanhat elő a felhők között a nap. Mérséklődik a nappali felmelegedés, de összességében meleg, kissé fülledt idő várható.

–        A Dunántúl térségében kiterjedtebb esőmező okoz csendesebb esőket, záporokat.

–        A Dunától keletre szórványosabb, helyi, de hevesebb záporok, zivatargócok kialakulása a valószínűbb.

Este, nyugaton várhatóan megszűnnek az esők, csökken a felhőzet, míg az ország keleti, északkeleti felén az éjszaka első felében még lehetnek szórványosan csapadékgócok. A hajnali időszakban párás, változóan, szakadozottan felhős égbolt mellett csak elvétve, esetleg a déli országrészben alakulhat ki zápor.

Kedden nagy nedvesség tartalmú, meleg, fülledt levegő tölti ki hazánk légterét. Átmeneti időszakokra szinte bárhol előbújhat a nap, de alapvetően felhős lesz az ég. Az északnyugati kistérségben valószínűbb egész nap borongós égbolt. Sokfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként heves, átmenetileg jéggel kísért zivatargócok is. A Nyugat-Dunántúl térségében ígérkezik hűvösebb idő és csendesebb esők. Eleinte élénk délnyugati, estétől, nyugaton erősödő északnyugati szél fúj.

Éjjel nagyrészt megszűnnek a csapadékgócok, csak kevés helyen, elszórtan lehet még gyengébb zápor. Zömmel felhős marad az ég, de vékonyodik, helyenként felszakadozik a felhőzet. A Dunántúl térségében tovább erősödik az északi szél. Hajnalban többfelé párásság is képződhet.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

hétfő délután         nyugaton 19-22, keleten 20-25,

kedd reggel           nyugaton 9, délkeleten 16,

kedd délután         nyugaton 17-21, keleten 19-24         fok körül alakul.

A folytatásban

– Szerdán hidegfront érkezik. A Nyugat-Dunántúlón várhatóan jelentősen lehűl a levegő, keleten még marad a melegebb idő. Nyugaton borongós időben tartós, csendes eső várható, míg kb. a Komárom-Siófok-Pécs vonaltól keletre zömmel felhős, de változó felhőzet mellett szórványosabb, de sokfelé előforduló csapadék, záporok, heves zivatarok kialakulása a valószínűbb.

– Csütörtökön előreláthatólag országszerte csökken a hőmérséklet. A nyugati országrészben lesz hűvösebb. Szeles, délelőtt zömében erősen, délután szakadozottabban felhős időben kevesebb helyen, kevésbé heves záporok, csapadékgócok fordulhatnak elő.

– Pénteken és szombaton – még jelentős bizonytalansággal, de – a nyugati országrészben egyre több napsütésben, némi melegedésben bízhatnak, míg keleten valószínűbb, hogy marad a borongós, hűvösebb idő gyakori csapadékkal. Zivatarok a ciklon mögötti hidegfront határánál, az ország középső területein a legvalószínűbbek.

– Vasárnap már keleten is szárazabbra, naposabbra fordulhat az idő.

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn ismét sokfelé, elsősorban a déli órákat követően és elszórtan futhatunk bele záporoktól, zivatargócoktól átmenetileg jelentősen romló közlekedési feltételekbe, illetve a csapadékgócokat követően átmenetileg még vizes, síkos útszakaszokban.

Forrás: Eumet

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét