Banánköztársaság
Juszt László 49. heti matekja: már nem is tudom, hogy mennyivel tartozik a magyar kormány
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább az év 49. hete fontosnak vélt kérdéseit olvashatják tollából.
„Ismét eltelt egy hét,
így az év 48. hetében az Unio Bírósági ítélete szerint … már nem is tudom, hogy mennyivel tartozik a magyar kormány. Az biztos, hogy több, mint 60 milliárddal! De az Orbán család rendületlenül gazdagodik.
- A BMW a bizonytalan iparági környezet miatt átszervezte a gyártást, és a 3-as sorozat gyártását Debrecenből a BMW központi, müncheni gyárába helyezték át. A debreceni üzem kapacitása így az indulás után évi 150 ezer autó helyett csak 80-90 ezer autó lehet. Ez akkor azt jelenti, hogy az államtól – vagyis a tőlünk – kapott támogatási összeg egyharmadát visszafizetik?
- Önök a bírók és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére akkor hajlandók, ha utóbbiak belemennek bizonyos szervezeti átalakításokba, melyek sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ha Ön ezt arra alapozza, hogy a becsület pénzért megvehető, az Önre nézve is szánalmas…
- Totális őrültség a telefonalapú, digitális ügyintézés ilyen erőszakosan gyors bevezetése. Tudja, hogy hány millió embernek nincsen “okos telefonja”, vagy ha van nem tudja igazán kezelni? Önről is számtalanszor jelent meg a hír, hogy a telefonján “csak” telefonálni tud…
- Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntött. Rendeletben közölte, hogy mostantól ő gyakorolja a Magyar Védelmi Exportügynökség Zrt. tulajdonosi jogait. Célja a hosszú távon fenntartható hazai védelmi ipari gyártás és kutatás-fejlesztés. Már az is kérdés, hogy miközben a békét hirdetik, fegyvereladásból akarnak gazdagodni? De az megnyugtató, hogy Nagy magához ragadta. Innentől garantált az iparág hanyatlása…
- Gulyás szerint a Magyar Falu Program sikeres, mert a hatására több helyen nőtt a népesség. Idézem a KSH adatait: 1980-ban a lakosság száma falun 3.263.363 volt. 2024-ben 2.854.018-an élnek. A tendencia folyamatos csökkenést mutat. Már Gulyás is úgy veszi semmibe a konkrétumokat, mint Ön?
- Nem gondolja, hogy az Önök u.n. “salátatörvényhozás” gyakorlata embertelen és félrevezető és túlmegy a vicc kategórián? Példa erre, hogy egy sérült gyermekek gondozásáról szóló törvényt, amelyet az Alkotmánybíróság visszadobott, most „A szerencsejáték szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról” szóló valamiben ismét benyújtották?
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek