Blogbazár
Juszt László: aki nem a Fideszre szavaz, az Magyarország ellensége, azt el kell tiporni?

Megértem én, s elfogadom Esterházy bonmot-ját, mely szerint “egy bizonyos szint felett, nem süllyedünk egy bizonyos színt alá.”
Ennek ellenére vannak olyan mondatok, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Amit Kövér László arról a lehetőségről mondott, hogy az ellenzéki pártok hódmezővásárhelyi mintára összefogjanak, az :
“Gyomorforgató, hányingerkeltő.”
Gusztustalan és ráadásul a legaljasabb módon zárja ki a nemzetből mindazokat, akiknek elegük van a Fideszből. Ez a mondat annyit jelent, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az Magyarország ellensége, azt el kell tiporni. Ilyet nagy nyilvánosság előtt kiejthet a száján egy politikus?
Normális?
Mit reprezentál ez az ember, a kormányzópárt egyik alapítója? Természetesen a pártját, s a jó barátját. És hova jutott ez a társadalom, hogy még mindig tűri? Senki nem mondta, hogy ugyan kezeltesse már magát! Én lennék túl érzékeny? Csak engem zavar ez – az egyébként semmivel sem összekeverhető, a demokráciát semmibe vevő – örjöngés?
Ennyire elveszítette ez a társadalom az önvédelmi reflexeit?
Persze tisztában vagyok azzal, hogy a világunk, a liberális világ a szabadságra, – beleértve a szólásszabadságot is – épül, és ezzel él vissza évek óta az orbáni politika. De azt sem szabadna elfelejteni, hogy az is a liberalizmus lényegéhez tartozik, hogy mások szabadságát nem sértjük. Egyetérthetünk abban, hogy megoszlanak a vélemények, de van egy pont, amikor az én véleményem már nem “oszlik meg: a nácizmusnak még a verbális formájával sem vagyok hajlandó semmilyen alkuba bocsátkozni.
Egyedül lennék ezzel a felfogásommal?
A 90-es évek elején mondta nekem Friderikusz, aki a saját elmondása szerint együtt járt ezekkel egyetemre, hogy ha hatalomra kerülnek ne számítsak semmi jóra. Miért? – kérdeztem. Azért, mert Kövérnek van egy kockás notesze, s abba írja a “rosszakat” és a “jókat”, s téged már az egyetemi évei alatt felírt a rosszak közé. Akkor ez egy orvosi eset mondtam, s azóta ebben – minden megnyilvánulásával – csak megerősített.
Kövér agya ledobta a bicikliláncot, kitiltotta egykori nagykövetüket a parlamentből
Szerző
Friss
- Magyar Péter össze-vissza sapkás közönség előtt „naggyűlt”
- Orbán -ezt- az ígéretét betartotta: éles a „dpk” weboldal
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’
- Panyi Szabolcs: Bayer Zsolt mégiscsak a mi kutyánk kölke, Magyarországról való kitiltás nélkül ‘gyűlöletbeszélhet’?
- Tusványos 2025 – Punnany Massif – Népszabadságos póló – áthúzott KDNP-logó