Banánköztársaság
Juszt-matek a 37. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.4 milliárd = tesók között 116.4 milliárd forint
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább az év 37. hete fontosnak vélt kérdéseit olvashatják tollából, amire Orbán válaszár, reakcióját várja.
Ismét eltelt egy hét,
így az év 37. hetében az Unio Bírósági ítélete szerint 80 milliárd + – napi 400 millió, azaz – 36.4 milliárdra nőtt a befizetendő bírság összege.
Ez 116.4 milliárd forint. Ez 1.455 darab 80 milliós lakás ára.
Elhangzott ugyan, hogy a külföldi nagyvállalatok, illetve a bankok különadójából fizeti meg ezt Orbán, de ez soha nem volt igaz.
Ugyanis a nagyvállalatok, a bankok nyereségét is mi adjuk össze.
Egy igazi riporter – nem egy mikrofonállvány! – ezeket a kérdéseket tenné fel pénteken reggel, a közrádiónak nevezett fidesz szócsőben Tiborc apósának.
- Matolcsynak “nagyon kinyílt a csipája”, így azután nyilvánvaló, hogy mennie kell. De tudja azt, hogy a nemzeti bankoknak – szerte a világban – az egyik fő feladatuk, hogy kordában tartsák a kormányt? Nem szeretek jósolni, de ha most egy kézivezérlésű bankelnököt rak az MNB élére, aki azt csinálja, amit Ön mond, akkor tényleg vége mindennek. Ezt akarja?
- Azzal kérkedett, hogy a kormánya és a Fidesz minden ígéretet betartott. Pusztán a példa kedvéért: ígérte, hogy megfelezik az autópályadíjat. Most emelték. Ígérte, hogy újranyitják a Gyurcsány-kormány idején bezárt postákat. Ehelyett még többet bezártak. Az első kormányzása idején sem tartotta be az egészségügyi dolgozók béremelésének ígéretét, és azt sem, hogy a GDP 8 százalékát fordítja majd egészségügyre. Ma a fele se, 3,8 százalék jut az egészségügyre. Ön szerint túlzok, ha azt mondom, hogy itt ma csak a rokonai és a barátai járnak jól?
- Mondja, mikor indul a “békeköltségvetés” után a békekölcsön?
- Ön, mint aktív békeharcos kijelentette, hogy “Nem mennek magyar katonák külföldre.” Afganisztánban 2021-ig szolgáltak magyar katonák 7 halálesetet követően jöhettek haza. Koszovóban 2023 májusában 20 magyar katona megsérült. Két katona lábát amputálni kellett, mert nem volt megfelelő a felszerelésük. Ezek után komolyan gondolja 200 magyar katona csádi jelenlétét? A fiát is küldi? Mi ebből a család haszna?
- A katonák búcsúztatására van már egy kész uralkodói beszéd. Bár elsőre nem vált be, de kitudja, lehet, hogy most jó lehet: “ Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam… mire a levelek lehullanak katonáink itthon lesznek.” De mi az érdek, egyáltalán miért küldi őket oda?
- “Kiállunk az üldözött keresztényekért” – mondta Azbej Tristan államtitkár, aki egészen Csádig is elmegy, hogy üldözött keresztényeket találjon, de a főváros VIII. kerülete, a Dankó utcai keresztény menedék – amit most akarnak végleg bezárni – túl messzire van?
- Milyen hülye vicc az, hogy a jövő évi magyar költségvetést attól teszik függővé, hogy ki az USA elnöke? Egy olyan indokot mondjon, ami megállja a helyét, miközben a külügyminisztere azt állítja, hogy soha ilyen jók nem voltak a magyar – amerikai gazdasági kapcsolatok, pedig az USA-ban “libsi kormány” van.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….