Blogbazár
Kaltenbach Jenő: vargajuditok
Nem kifejezetten a leendő igazságügy miniszterről lesz szó. Ő jelentéktelensége csak egy cserélhető csavar Orbán maffiaállamának gépezetében, viszont jól reprezentálja a jelenséget magát.
Tíz éves korában érte a rendszerváltás,
vagyis ő, meg a hozzá hasonlók már az új éra termékei. Olyanná lettek, amilyenné az formálta a magukfajtát. A felnövekvő, értelmiségivé avanzsáló generációjának tagjai előtt elvben három út nyílt meg, és ezek közül ki-ki képességei, mentalitása, otthonról hozott értékrendje alapján választott.
Egy részük,
az idealistábbja, úgy érezhette, hogy egy nyugati típusú demokrácia megvalósításának felemelő programjában vehet részt. Hamarosan azonban csalódniuk kellett, mert kiderült, hogy ez csak szép álom, de a hazai feltételek nem nekik kedveznek.
A másik csoport
egy része is közülük került ki, meg azokból, akik eleve reménytelennek tartották az itteni demokrácia ügyét. Ők azok a százezrek, akik vándorbotot vettek a kezükbe és szétszóródtak a világban, főként Nyugat Európában. Róluk a szülőföldet uraló rezsim „boldogan” lemondott, jogaikat megkurtította. Visszatérésükre csak akkor van némi remény, ha a dolgok jobbra fordulnának.
A harmadik csoport a vargajuditoké.
Ők már az orbánrezsim neveltjei, akik hazaffyjas melldöngetésük álcája mögött az országot és benne honfitársaikat, megszerzendő, gazdagságukat, hatalmukat megalapozó forrásnak tekintik. Antikommunista propaganda szólamaik ellenére a marxi eredeti tőkefelhalmozós aktorai. Gátlástalan, arrogáns törtetők, akik abban bíznak, hogy megszerzett vagyonukat, pozíciójukat átörökíthetik, egy új uralkodó osztály tagjaivá emelkedhetnek. Erkölcsi skrupulus, szolidaritás, a mások, a közösség iránt érzett felelősség idegen számukra.
Nem látok a jövőbe, nem tudom végül sikerül e ennek a sokat látott népnek megtalálni a helyes utat, de Orbán és a vargajuditok vezetése mellet nem túl valószínű.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat